Nézzük, mennyit nyert ma a Közgép!

gazdaság
2013 május 27., 13:18
comments 9
photo_camera Forrás: roads.attus.hu

Két közbeszerzésen is olyan konzorcium nyert május 27-én, amelynek a Közgép is tagja. A 8-as főút Veszprém-Várpalota közti építésének II. szakaszában a hajmáskéri csomópont burkolatának megerősítésén és korszerűsítésén a Magyar Aszfalttal közösen dolgozhatnak, az eredetileg becsült 2,2 milliárd forint helyett 3,24 milliárd forintért.

A Magyar Aszfalt a másik építkezésen is partnere a Közgépnek, de az M3-as autópálya 49-es főút-Vásárosnamény közti, 11,9 kilométeres szakaszának építésében a Colas Hungária is segít nekik. Ezért egyébként a magyar sztrádaépítési hagyományokhoz mérten viszonylag kevés pénzt, 15,499 milliárd forintot kapnak. A kiíró ezt is olcsóbbra, 13 milliárd forintra becsülte.

A Közgép és konzorciumi társai tehát hétfőn összesen 18,739 milliárd forintot nyertek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.