Régóta vadásznak már Szilvásyékra

bűnügy
2013 július 05., 12:27
comments 7
  • A szocialisták titkosszolgálati vezetői a Fidesz hatalmra kerülése óta célkeresztben voltak.
  • Az ellenük felhozott vádak között vannak komolyan megalapozottnak tűnők és egészen nevetségesek is.
  • Galambos Lajos például akkor vezette a titkosszolgálatot, amikor annak az egyik fedőcége, az Egymásért Alapítvány elcsalt egy csomó áfát.
  • Szilvásyt viszont azért is perbe fogták, mert állítólag számla nélkül vett pár gesztenyefát.
  • Péntekig Laborc volt az egyetlen, aki ellen jogerős, elmarasztaló ítélet is született, de az is csak pénzbírság és lefokozás volt.

Laborc Sándort saját állítása szerint a kormányváltás óta nyolc ügyben hallgatták ki gyanúsítottként, kilencszer rabosították, hét ügyben vádat emeltek ellene. Elmarasztaló ítélet péntekig ezek közül csak egyben született. Ahogy a pénteki ügynek, annak is minden részlete titkosított, így csak az ítélet rendelkező részéből lehet minimális következtetéseket levonni.

Két rendbeli jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt másfél millió forintos pénzbírságra ítélték, mellékbüntetésként pedig tábornokból honvéddé fokozták le.

Ezen kívül elvesztett egy személyiségi jogi pert is az UD Zrt.-vel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla szerint nem tudta bizonyítani állítását, hogy az UD Zrt. bűncselekményeket követett volna el. A cég kétmillió forintos kárigényét viszont elutasította a bíróság, mert időközben az NBH jogutódja, az Alkotmányvédelmi Hivatal peren kívül megállapodott.

Ovi és Bajusz

De például felmentették az Ovi-Bajusz néven elhíresült ügyben. Itt az volt a vád, hogy célzottan Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról gyűjött adatokat. Erről annyit sikerült megtudnom – és most hangsúlyozottan nem két, egymástól független forrás által is megerősített információ következik –, hogy a két mappa valóban létezett, de nem Laborc számítógépén. Ezekben a mappákban állítólag az amerikai kémbotrányban elhíresült metaadatok szerepeltek, négy fideszes vezető mobiltelefonjának cellainformációi és híváslistája. Ezek azt igazolták, hogy a négy fideszes vezető egyszer egy időben egy helyen tartózkodhatott, és beszélhettek az akkor éppen máshol levő Orbán Viktorral. És az egésznek az őszödi beszéd kiszivárogtatásához volt köze. Állítólag.

A pénteken felfüggesztett börtönre ítélt Laborc még Portik Tamással fenntartott kapcsolata miatt is bíróság elé állhat, bár egyelőre a maffiózóval folytatott beszélgetése miatt még nem vádolták meg.

Szilvásy György Gyurcsány Ferenc kabinetjét is vezette: 2006-2007 között a titkosszolgálatot is ebben a minőségében felügyelte. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter posztját 2007-ben élesztették újra, 2009. április 14-ig, Gyurcsány bukásáig töltötte be a pozíciót. Laborchoz hasonlóan őt is többször rabosították már, három napot előzetesben is töltött. Ellene is folyt eljárás az UD-ügyben, őt és a nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnökét, Tóth Károlyt azzal vádolták, hogy megsértették Kövér László, Demeter Ervin és az UD Zrt. vezetőinek a személyiségi jogait azzal, hogy nyilvánosságra hozták a lehallgatott beszélgetéseiket.

Apró szépséghiba, hogy a felvételeket nem Szilvásy és Tóth, hanem Répássy Róbert és Szijjártó Péter fideszes képviselők hozták nyilvánosságra. Első fokon a bíróság felmentette Szilvásyt, másodfokon viszont megsemmisítették az ítéletet,  és új elsőfokú eljárás lefolytatását írták elő. Ebben a perben gyanúsítják kényszerítéssel Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és helyettesét, Herényi Károlyt.

Mindennel vádolták

Szilvásy a Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség volt vezetője elleni perben is vádlott volt, de ügyét leválasztották Tátrai peréről. Ez viszonylag ritka dolog, általában akkor folyamodik ehhez az ügyészség, ha a leválasztott ügy olyan súlyú, hogy azt indokolt külön kezelni. Hogy valójában milyen súlyú ügyről van szó? Az ügyészség pénzbírság kiszabását kéri Szilvásyra, aki szerintük számla nélkül vásárolt gesztenyefákat egy, az MNV felügyelete alá tartozó nemzeti parktól. Szilvásy a perben bemutatta a gesztenyefákról kiállított számlákat, amire az ügyészség közölte, hogy azok nem azokról a gesztenyefákról szólnak, ami miatt ő perel. Izgatottan várjuk a végkifejletet.

Galambos Lajos ellen a kémügyön kívül egy másik, évek óta húzódó botrányban is nyomoznak. Ez az Egy-Másért botrány. Az Egy-Másért alapítvány minden bizonnyal a titkosszolgálat egyik fedőcége volt, de leginkább áfacsalással foglalkozott – adományként behozott, így alanyi áfamentes termékeket forgalmazott. Az egész akkor történt, amikor Galambos volt az NBH főigazgatója.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.