A kormányból senki se megy a Pride-ra

politika
2013 július 06., 05:15
  • Július 6-án szombaton lesz a melegfelvonulás Budapesten.
  • A szervezők elhívták Orbán Viktor miniszterelnököt az egész héten tartó Pride több rendezvényére is.
  • A kormányfő először azt mondta, hogy nem kapott meghívót.
  • Aztán kiderült, hogy kapott, de nem akart menni nem ért rá.
  • Nem csak ő, a kormányból senki más se megy a Pridera.

Miközben Európa nyugati részén azért alap, hogy egy ország kormánya valakit elküld a helyi melegfelvonulásra, de még a konzervatívabb déli államokban is támogatják a Pride-ot a minisztériumok, addig Magyarországon ilyesmi szóba se kerül.

Maximum magánemberként

A kormányt vagy a minisztériumokat senki nem képviseli senki a Pride-on. Az természetesen nem kizárt, hogy valamilyen kormányzati szereplő magánemberként részt vegyen a rendezvényen, de hogy úgy megy-e valaki, arról érthető okokból nem tudunk beszámolni, mert ha van is ilyen, az nem jelentette be nekünk előre.

Ezt a Miniszterelnökségen közölték mikor a Pride-os kormányzat részvételről érdeklődtünk. Ez ügyben megkerestük a fővárosi önkormányzatot is, ahonnan egyáltalán nem válaszoltak, de valószínűleg kis kockázattal meg lehet jósolni, hogy a városházáról sem megy senki a felvonulásra.
Hogy Tarlós és Orbán nem mennek, az már a múlthéten kiderült. Akkor Plankó kollégának mondták el mindketten, hogy kimaradnak a buliból. Aztán mondjuk kiderült, hogy Orbánt állításával szemben elhívták, mondjuk a lényegen ez sem változtat: nem lesz ott.

Eszünkbe se jutott pénzt kérni

Amikor egy kormány családfogalmába nem férnek bele az azonos nemű párok, amikor olyan ember a kultúráért felelős miniszterelnöki megbízott, aki nyíltan buzizik, akkor teljesen feleslege állami pénzre pályáznunk

A melegfelvonulás szervezői évek óta nem pályáztak állami pénzre. Azt is elmondták, hogy cégek sem igazán támogatják őket, bár a nyitottak vagyunk kezdeményezés, és az ahhoz csatlakozó médiacégek (köztük a 444) miatt a rendezvény nagyobb nyilvánosságot kapott, mint eddig bármikor.

Máshol nem ciki felvonulni

Ugyan már a korábbi posztban benne volt, de itt sem érdekelten, hogy más európai országokban hogy kezelik a melegfelvonulásokat a kormányok és az önkormányzatok.

Nagy-Britannia, London: A legjobb fej polgármester

  • Boris Johnson (konzervatív) főpolgármester az esemény egyik fő támogatója.
  • David Cameron miniszterelnök (konzervatví) írta a Prideguide köszöntőjét

Németország, Berlin: Meleg városvezető, kitiltott kancellár

  • Klaus Wowereit főpolgármester vállaltan meleg, ő nyitotta meg a Prideot idén.
  • Angela Merkel kereszténydemokrata kancellárt és pártját a szervezők tiltották ki idén a Prideról, mert szerintük nem támogatják eléggé a meleg egyenjogúság ügyét. Közben a kereszténydemokraták családügyi minisztere, Kristina Schroeder a Pride előtt üdvözölte a német Legfelsőbb Bíróság döntését, ami ugyanolyan adókedvezményeket biztosít a homoszexuális és heteroszexuális pároknak Németországban.

Franciaország, Párizs: +1 meleg városvezető, ünnepelt elnök

  • Bertrand Delanoë főpolgármester vállaltan meleg, részt vett a felvonuláson.
  • Cécile Duflot lakásügyi miniszter képviseli a kormányt, mindenki az elnököt ünnepli, a melegházasságoit legalizáló döntés miatt.

Spanyolország, Barcelona, Madrid: Városok igen, kormány nem

  • A barcelonai önkormányzat az esemény egyik szponzora, a madridi szinténtámogatta.
  • A jelenlegi miniszterelnök Mariano Rajoy nem támogatja a melegházasságot, viszont a kulturális és szociális minisztérium is a rendezvény szponzorai között vannak.

Olaszország, Róma: A polgármester üzent, kormánytagok ott voltak

  • Ignazio Marino római polgámester nem ment el a felvonulásra, csak a sajtóban üzent, hogy támogatja a Prideot. Ezen is sokan megsértődtek.
  • Két kormánytag is részt vett a felvonuláson.

Ausztria, Bécs: Jelen

  • Maria Vassilakou alpolgármester részt vett a felvonuláson
  • A szociális miniszter, Rudolf Hundstorfer szintén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.