Ész nélkül önti a pénzt kedvenc városába a kazah elnök

külföld
2013 augusztus 12., 17:58
comments 1

Kazahsztánban diktatúra van, az ország államfője pedig kitalálta, hogy megépíti álmai városát. Kerül, amibe kerül.

Az ország fővárosában, Asztanában rendezhetik meg a 2017-es világkiállítást, ezért az ország kormánya bőven erőn felül önti a pénzt a gigantikus építkezésekbe.

Persze pontos költségeket nem lehet ismerni, de az összes becslés óriási számokról szól. A legmegengedőbb tippek szerint is tízmilliárd dollárt fordítanak a fényűző új látványosságokra, de vannak harmincmilliárd dolláros becslések is. A fővárosban már áll egy negyvenezer négyzetméteres elnöki palota (ez két és félszer nagyobb, mint a magyar Országház), és van egy piramisforma épületük is, ami a Béke és Megbékélés Palotája nevet viseli. Ez 58 millió dollárba került.

Mindezt úgy, hogy közben az országban súlyos társadalmi és környezetvédelmi problémák vannak, vidéki iparvárosokban olyan nagy volt idén a szennyező anyagok koncentrációja, hogy a szülőknek azt tanácsolták, gyerekeik inkább ne játsszanak a szabad ég alatt.

Helyi emberi jogi irodák képviselői szerint az államfő, Nurszultan Abisuli Nazarbajev játékszereként teint a fővárosra, amibe kontrollálatlanul önti a pénzt, általában teljesen felesleges projektekre. Nazarbajev 1991 óta irányítja az országot, 1997-ben tette meg fővárosnak Asztanát. Azóta a lakosság száma megduplázódott, most 800 ezren élnek a városban. A város korábban egy jelentéktelen porfészek volt, mára azonban a fékevesztett diktatórikus városépítészet csúcsteljesítménye lett. Meglehetősen költséges mulatság amúgy a város fenntartása, mivel a semmi közepén, egy sztyeppén fekszik, ahol teljesen ki van téve a szélsőséges időjárási körülményeknek.

astana-europe

Asztana annyira nyilvánvalóan az elnök játékszere csak, hogy tán legismertebb épületének, a Bayterek toronynak a vázlatát ő maga rajzolta le egy szalvétára. Az épület tetején pedig az elnök kezének arany mását érinthetik meg a látogatók, a helyi legendárium szerint ez szerencsét hoz.

Az világkiállítás szervezői számára is világos, hogy profit nem fog beérkezni a rendezvényből, de ugyanakkor úgy látják, hogy az infrastruktúra fejlesztése és a külföldiekben kialakuló jó benyomás az országról hosszabb távon sokat érhet majd.

Ehhez mondjuk el kéne fedni az érkező vendégek elől azt a tényt, hogy vannak városok az országban, ahol nincs még kiépítve az elektromos hálózat, és hihetetlen szegénységben élnek az emberek. (via Atlantic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.