Hogyan nyertem majdnem ötmilliót kaparós sorsjeggyel?

életmód
2013 szeptember 19., 13:00

Biztos jártak már postán, és biztos önöket is baszogatták már, hogy vegyenek kaparós sorsjegyet. De ki az a hülye, aki tényleg vesz? Én. Az úr a postán is úr.

Mindből, ami volt, összesen nyolc fajtát, 3100 forintért. Gyakorlatilag szűz voltam, így örvényként szippantott magába a kaparóssorsjegy-tervezők pompás álomvilága: a béna vonalkákkal megrajzolt gyémántok, zafírok, koronák, ládák, piramisok, tengeri csigák, valamint a kávébab, a kockacukor és

az almás pite luxusa.

És bár volt egy pont, amikor meg voltam róla győződve, hogy nyertem ötmilliót (és nyilvánosan kimondtam azt a mondatot, hogy "Ötmillióért manapság már nem adnak semmit"), végül csak 4500-at nyertem. Az 1400 forint tiszta haszon, mondjuk megdolgoztam érte keményen. Az egészet visszaforgattam, de a következő hat sorjeggyel összesen már csak egy ezrest nyertem. Egyelőre 2100 forint bukóban vagyok, viszont egész nap kapargattam, szereztem egy sportsérülést, és az asztalom egy trágyadomb.

További tanulságok:

  • A kaparós sorsjegyeket a postán bármelyik ablaknál meg lehet venni, de a nyereményt csak ott lehet kiváltani, ahol a legnagyobb a sor.
  • A gumibotos biztonsági őr felszólít, hogy közvetlenül az előttem sorakozó nyakára álljak, különben nem látszik, hogy sorban állok.
  • Az eladók ragaszkodnak ahhoz, hogy vásárláskor legyező alakban szétterítsék a sorsjegyeket, mintha egy bűvésztrükköt adnának elő, egyúttal azt a látszatot keltve, hogy rajtam múlik, mennyit nyerek.
  • Százforintossal a legjobb kaparni, a kétszázasnak hiányos a recézése, az 50 eurocentesnek meg túl durva. A kulcs prosztó, olyan, mint Népszavával Cohibára gyújtani.
  • Nem tudom, a szerencsejátékszlengben van-e neve a mellékterméknek, ami a kaparáskor keletkezik (kaparék? vakarék?? sorsforgács?!!?), mindenesetre undorító, nyomokban fémes anyag, aminek egy szilánkja még a kezembe is beleállt.
  • A főnyeremény összege változik, de az apró betűkből kiderül, hogy minden sorsjeggyel ugyanakkora a nyerési esély: kb. 30, +/- 1-2%. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden harmadik sorsjeggyel legalább a saját árát vissza lehet nyerni, ha szerencséje van az embernek.
  • A nyeremény felvétele nem úgy zajlik, hogy vidáman böngésszük a postással a kiscsigákat meg kisautókat, és én bizonygatom, hogy az ott márpedig három gyémánt egy sorban, hanem beolvassák a vonalkódot, aztán megmondják, mennyit nyertem. Kiábrándító. Ezért kapartam naphosszat?

Astro+TV

1astro2

  • Ár: 300 Ft
  • Főnyeremény: 10 millió Ft
  • Nyerési esély: 1:3,22 (31,056%)
  • Tényleges nyeremény: 0 Ft

Értékelés: Útlevélnyi méretével középkategóriásnak számít az Astro+TV, aminek a különlegessége, hogy be lehet vele jutni a tévébe, ahol további millikókat lehet nyerni!! A kaparási felület átlagos méretű, nem kell vele sokat dolgozni, de sajnos így a csalódás is gyorsabban jön. Az izgalmi faktort jól eltalálták, három szakaszban lehet próbálkozni, a dizájn visszafogott, egyben informatív is: megtudni belőle, hogy az Ikrek lehet logikus, kíváncsi, elbűvölő, érzelmes vagy játékos. És játszva tanul az ember.

Buksza

1buksza2

  • Ár: 1000 Ft
  • Főnyeremény: 50 millió Ft
  • Nyerési esély: 1:3,32 (30,120%)
  • Tényleges nyeremény: 3000 Ft

Értékelés: A Buksza a kaparós sorsjegyek Rolls Royce-a: nagy formátumú képeslap méretű, kifejezetten súlyos, és persze ezerért ez a legdrágább az összes közül. Ugyanakkor a Buksza volt az egyetlen sorsjegy, aminek annyira zavaros a leírása és a dizájnja, hogy 5 percig azt hittem, tényleg nyertem ötmilliót. Pedig nem. Viszont nyertem 3000-et, amivel a Buksza egyedül behozta az elköltött 8 sorsjegy árát.

Fáraók kincse

1farao2

  • Ár: 300 Ft
  • Főnyeremény: 5 millió 500 Ft
  • Nyerési esély: 1:3,05 (32,787%)
  • Tényleges nyeremény: 0 Ft

Értékelés: A Fáraók kincse az ár-érték arányt tekintve az egyik legjobb sorsjegy: sokat kell kapargatni, és szép nagy színes képeslapot kapunk, viszonylag kevés pénzért. Kezdőknek az elején nehezen érthetők a szabályok, de hamar összeáll a kép, és onnantól kezdve nagy az izgalom, főleg hogy nem egyértelmű a nyerés: aki nem biztos a dolgában, ezerszer is újranézheti, megvannak-e egy sorban AZ ÖN SZÁMAI.

Karátok közt

1karat2

  • Ár: 500 Ft
  • Főnyeremény: 25 millió Ft
  • Nyerési esély: 1:3,54 (28,249%)
  • Tényleges nyeremény: 500 Ft

Bár sorjeggyel 18 év alatt nem játszhat senki, a Karátok közt mégis azzal a csillámpónis-smaragdkirálynős dizájnnal vakít, amiről azt hinné az ember, hogy 8 éves korára mindenki kinövi. Cserébe több fordulós, és bár a két egyező számot kettő közül megtalálni nem túl izgalmas, a további fordulók kárpótolnak a kezdeti unalomért. Jól felépített ív, a végén duplázási lehtőséggel.

Kávészünet

1kave2

  • Ár: 200 Ft
  • Főnyeremény: 5 millió Ft
  • Nyerési esély: 1:3,21 (31,153%)
  • Tényleges nyeremény: 0

A kávészünet nem nagyobb egy kártyalapnál, nem is csillog-villog, cserébe egy rosszul szabott, műszálas farzsebben is elfér, és ez a legolcsóbb: csak 200 forint. Célközönségként nyilván Az Elfoglalt, De Sikertelen Üzletembert lőtték be, akinek se ideje, se pénze. Editke, leszaladok a büfébe, megiszom egy jó feketét, és közben elkaparok egy sorsjegyet. Szar az élet, de legalább olcsó.

Monopoly

1monop2

  • Ár: 300 Ft
  • Főnyeremény: 10 millió Ft
  • Nyerési esély: 1:3,18 (31,447%)
  • Tényleges nyeremény: 500

A közkedvelt Monopolytól származik a dizájn, és itt is három kaparási menet jár a 300 forintos beugróért. Sajnos a monopolys tematika semmit nem ad hozzá a játékélményhez, nincs megvásárolható ingatlan, se egy adósok börtöne, se egy körből kimaradsz, se semmi. Csalódás.

Nasi

1nasi2

  • Ár: 200 Ft
  • Főnyeremény: 5 millió Ft
  • Nyerési esély: 1:3,31 (30,211%)
  • Tényleges nyeremény: 0 Ft

A Nasi nagyon helyesen szakít a gyémánt-pénz-drágakő-arany szimbólumrendszerrel, és a gazdagság sine qua nonjaként, illetve non plus ultrájaként azoknál sokkal erősebb ikont használ: az almás pitét.
Na de ki az a szerencsétlen, akinek egy lilás-zöldes színű, keresztben megskalpolt almás pite a luxus ígéretét hordozza? Viszont recept is jár hozzá, ami úgy kezdődik, hogy 70 deka lisztet elmorzsolunk. A végét inkább nem szpojlerezném el, hátha valaki.

Tengeri kincsek

1tenger2

  • Ár: 300 Ft
  • Főnyeremény: 10 millió
  • Nyerési esély: 1:3,3 (30,303%)
  • Tényleges nyeremény: 500 Ft

Csiga, rák, hajó, iránytű, kincsesláda. Ezúttal 6-7 éves lehet a célközönség, a tengeres dizájn egy közepesen érdektelen gyerekkönyv illusztárcióira emlékeztet. Komoly, felnőtt ember ilyet biztos nem kapar, főleg hogy csak 10 millió a főnyeremény. Egy ötszázast azért így is hozott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.