Erre a videóra pörög az internet: kiáltvány az okostelefonok ellen

internetek
2013 szeptember 21., 14:37

Letarolta az internetet az interjú, melyben Louis C.K. magyar származású komikus szenvedélyesen és okosan érvel amellett, miért nem vesz okostelefont a gyerekeinek, és miért utálja ezt az egészet.

A komikus szerint az okostelefonok már azzal is mérgezik a mai gyerekeket, hogy ezek miatt néznek kevesebbet egymásra. Emiatt sokkal kevésbé együttérzőek. Ha élőben valaki beszól egy másik gyereknek, hogy

kövér vagy

akkor látja, ha ez nem esik jól neki. Ha csak meg kell írni ezt, akkor annyit érez belőle, hogy jó poén volt.

Még súlyosabb a hatása a felnőttekre. Ezt érdemes végighallgatni teljes egészében, de a lényeg, hogy az okostelefonok miatt nem vagyunk sosem egyedül. Aki pedig sosincs egyedül, az nem tudja átérezni a magányt és a szomorúságot sem. Aki viszont ezt nem érzi, nem érezheti a boldogságot sem.

A beszélgetés a Late Night with Conan O'Brien című műsorban zajlott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.