https://444.hu/assets/stohl1.jpg

Stohl Buci várta, hogy tyutyuzzák vagy csámpizzák

KULTÚRA
2013 szeptember 25., 20:25
comments 2
  • „Ha be akarnak zárni egy színházat, szerződtessék őt” – konferálta fel Németh Péter, a Népszava főszerkesztője Stohl Andrást a baloldali Hét olajfa beszélgetésén. Aminek a címe ugyan az volt, hogy Vissza a jogállamot, de erről nem nagyon volt szó.
  • Így is mondott Stohl olyasmiket, ami megdobogtathatja a színház baloldali szerelmeseinek szívét.
  • Például egy Vidnyánszky igazgatóságáról szóló kérdésre azt, hogy: „Ha valaki szarral gurigázik, előbb-utóbb szaros lesz a keze.”

Amikor tavaly ugyanitt jártam, Mesterházy Attila olyanokat mondott, hogy „bazi nagy”, „lótúrót”, „szétcsesznek” meg a „bús francot”, és ahogy néztem, Gálvölgyi János is keményen osztotta, amit lehetett, ezért biztató volt a beszélgetés címe. Sajnos inkább csak Stohlról volt szó, mint a rezsicsökkentésről, de így is sokminden kiderült. Úgyhogy a végén a porondmesternő úgy összegzett, hogy ha filmet forgatnának Stohl életéből, akkor az úgy indulna, hogy 8 évesen szarvasok ugrálnak fölötte, tizenévesen meg a legjobb barátai romák.

1. Miért hívják Stohlt Bucinak?

Ezzel nyitott Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, a beszélgetéssorozat házigazdája. A színész sokadszor mondta el (főiskola: Bandi → Bundi → Buci), és arra, hogy zavarja-e, azt mondta: „Vártam, hogy tyutyuzzanak vagy csámpizzanak, mert ez valamiféle szeretet jele, de aztán az ember ezt a koránál fogva hülyének érzi.” De emiatt nem tiltakozik, mert még jobban tolnák.

2. Mekkora Stohl?

„Alacsonyabbnak láttalak itt az utcán, valahogy a színház megnöveszt téged” – tért rá újabb fontos kérdésre Németh. Stohl szerint ez valószínűleg a tévé miatt van, mert nem alacsony („178 centi vagyok, de ezt a kutya se hiszi el”), csak nagyon rosszak az arányai. „Én nagyon sok pénzt nyertem ezzel, mert arányaiban jóval alacsonyabbnak nézek ki.”

3. Szerethető-e Stohl?

„Nagyon.” (Stohl András) Azt viszont elismeri, hogy teljesen igazuk volt azoknak, akik berágtak rá a baleset után, amiben súlyosan megsérült valaki, ő pedig hónapokra börtönbe került, és és 2015 május 8-ig nincs jogosítványa. „Nagyon szeretlek, de nagyon hülye vagy” – mondták a közeli barátai.

4. Iszik-e Stohl?

„Amióta nem vezethetsz, azóta nem iszol?” – kérdezte Németh. „Ha eltiltanának alkoholfogyasztástól, nyilván nem innék” – jött a válasz.

5. Miért fontos Stohlnak a nyitottság?

Stohl szerint azért, mert még mindig naiv vagyok, és leülök őszintén beszélni, nem fogom fel, hogy taktikázni kell az életben (itt három ember tapsolt). Stohlnak nincsenek tervei, amit ezzel szemléltetett:

Egy televíziónak voltam vezető arca, amit tönkretettem; a Nemzetinek, amit tönkretettek; most a Vígszínházban vagyok, amiről holnap döntenek.

6. Mit gondol Stohl a kormányról?

Stohl úgy tudja, hogy Eszenyi Enikő pártsemleges, a Vígszínház pedig jó, teltházas, erős a repertoárja, mégis nagy esélye van, hogy Balázs Péter kerülhet az élére. „Most bármit meg lehet csinálni. Nem értek a politikához, plusz mindenkinek tele van a hócipője, de most úgy tűnik, nincs határ. Ha valamit végre akarnak hajtani, azt végrehajtják. Ha el akarják venni a Vígszínházat, akkor elvehetik” – mondta, de persze azt is elismerte, hogy Eszenyinek lejár a mandátuma, ahogy Alföldié is lejárt, így akármi történik, az szabályos. Stohl reméli, hogy Eszenyi maradhat. Alföldi leváltásáról mindenki tudta, hogy meg fog történni.

7. Mit gondol Stohl Vidnyánszkyról?

Stohl nem akar sarat dobálni, mint mondta: pénteken lesz az első bemutató, aztán kiderül, hogy Vidnyánszky milyen színházat csinál, és hogy tudja-e függetleníteni magát a politikától. A kultúrharcról viszont azt mondta: „bűncselekmény, hogy ennyi kulturális értéket tönkretettek, és megsemmisítettek”.

photo_camera Fotók: Botos Tamás / 444

Vidnyánszkyt úgy értékelte, hogy van egy „képességes” ember, aki valamit letett az asztalra. Nem véletlen, hogy 9 év alatt irdatlan karriert futott be, pillanatok alatt Kossuth-díjat kapott, és ha így nézzük, valóban egy mefisztói karrier, de nagy valószínűséggel ért a dologhoz – mondta Stohl, és ezzel zárta a gondolatmenetet:

Ha valaki szarral gurigázik, előbb-utóbb szaros lesz a keze.

8. Stohl pályájának csúcsa-e a Mephisto?

Igen, és Stohl szerint a darab története ma Magyarországon nagyon erősen létezik, de a remekművek tulajdonsága, hogy nem nagyon kell azokat aktualizálni. Stohl szerint nem véletlenül lett övé a főszerep, mert az életútja egyfajta höfgeni életút. Azt nem tudja elképzelni, hogy van-e ennél följebb, de azt is elmondta, hogy a Danton legalább olyannyira reflektál a társadalomra, mint a Mephisto.

9. A hatalom majma-e Stohl?

A tévés pályájáról azt mondta: éhes volt a sikerre, és nem bánja, de arra büszke, hogy „én nem vagyok a hatalom majma”. A tévézésnek az lett a hozadéka, hogy eladta magát, az arcát, és olyan dolgok mellé állt, ami mellé egy igazi művésznek nem volna szabad (például a Való Világ). De ezt is el kell fogadni.

10. Milyen Stohl és Alföldi kapcsolata?

„Alföldivel szimbiózisban vagytok, vagy vannak különbségek köztetek?” – kérdezte Németh, amire az volt a válasz, hogy: „AKAD. :DDD” Egyébként Stohl szerint testi-lelki jó barátok, huszonvalahány éve élnek együtt („Már nem úgy! :D”), és tudja, mikor fog elpattanni a húr. „Gyakorlatilag nem beszélünk egymással, de tudom, hogy mire gondol.”

stohl10

Stohl sokat köszönhet Alföldi Róbertnek, akinél a szabadulás után egyből játszhatott. „Nem lettem sokkal jobb színész, csak szerencsésen adódtak össze az energiák meg a faktorok” – magyarázta a fizikával az eseményeket.

11. Mikor pattan el a húr Stohlnál?

„Nagyon ritkán, de akkor nagyon.” A barátai között amúgy nem, de a színpadon ezt az élményt keresi. Valójában viszont konfliktuskerülő: a VIII. kerületben lakott, és kamaszkorában 200 méterről látta, hogy két srác belé fog-e kötni, ha úgy volt, akkor inkább átment a másik oldalra.

12. Mikor verekedett utoljára Stohl?

Nem tudja, nem verekedős. „Miért, nem vagy erős?” – kérdezte Németh. „De.”

13. Ha konfliktuskerülő, akkor miért csinál ilyeneket Stohl?

„Miért csinálsz ilyeneket, hogy bedrogozva vezetsz?” – kérdezte Németh, mire Stohl:

Visszautasítom, nem drogozom, csak iszom, de annyit mint egy átlagember.

De az, hogy ez miért van, miért élt így, nem tudja. „Valószínűleg azért, mert rendkívüli módon szeretek élni, és mindent amit csinálok, azt rendkívüli hőfokon szeretném megélni.” De nem arra gondol, hogy csajozik, olyannyira nem, hogy élettársa is van, és az ötéves lányának épp szülinapja volt, amikor ott ült 30 ember előtt a Népszava főszerkesztőjével. De így is szeret ránézni a nőkre, még ha nem is történik semmi.

14. Tud-e veszíteni Stohl?

Ha Stohl Fóton belovagol az erdőbe, neki már az is élvhajhászásnak számít. (Az erdőbe korábban vadászni járt, de most februárig nincs puskája a büntetés miatt. Ez volt neki a legnagyobb büntetés, „de nem tudtak megbüntetni, mert levizsgáztam íjászatból, és azzal vadásztam” – mondta.) Stohl nemrég úgy érezte, hogy: „Ez a ló tényleg olyan gyors volt, mint a ménkű. De mint a ménkű!” És bár nagyon versenyző típus, és nem tud veszíteni, most, hogy mindenki megverte a Nemzeti Vágtán, életében először az utolsó kört végigvihogta.

15. Miért szeret vadászni Stohl?

Arra a kérdésre, hogy mi volt eddig a legnagyobb sikere a vadászatban, Stohl azt mondta: egy igazi vadászember nem mond ilyet. Lehet az egy gombnyársas őzbak is. Ha valami nagyon sok munkával lett meg, akkor azt mondja legnagyobb sikerének. (Pedig van egy 8,5 kilós szarvasbika meg egy 24 centis agyarú kantrófeája, de ő inkább élményvadász.) Sokáig küldetéstudatot is érzett, mindenkinek meg akarta magyarázni, hogy ha nem lenne vadászat, már nem lenne vadállomány sem, és nagy lenne a gazdasági kár is.

16. Koppány-e Stohl?

„Hát nem István. Nagyon sok szempontból Koppány vagyok. Ez az ösztönlény, kevésbé gondolok át dolgokat, majd lesz, ahogy lesz. Ez a nagy lélek, nagy szív” – mondta. Stohl szerint olyasmiket lehet olvasni, hogy az új István, a királyban nem lehetett szeretni se Istvánt, mert tutyimutyi, se Koppányt, mert drogos (pedig nem is Stohl szívott, hanem Novák Péter). Pedig nincs sok különbség köztük, és ez ki is lett emelve, mindkettő jót akart – mondta Stohl.

stohl6

Stohl szerint a darabbal azt próbálták megmutatni, hogy a magyarok miért nem képesek egy ügyért összeállni, és hogy ezt még sajnos el is fogadják. „Csak akkor tudunk továbbmenni, ha a másik oldalt megöljük, és kiakasztjuk a várra, aztán szentté avatjuk” – mondta.

17. Szegény-e Stohl?

Nem, de a fizetése a fele annak, amit a börtön előtt keresett. „Amivel semmi baj nem lenne, ha nem lenne devizahitelem” – mondta. Arról, hogy várja-e, a kormány döntését arról, hogyan mentik meg a devizahiteleseket, azt mondta: „Azt sem értem, amit mondanak. Az én párom tanárnő, és megemelték a fizetését. Dehogy emelték meg, hát 10 órával kell többet dolgoznia! Segítenek rajtam? Dehogy segítenek.”

Itt Németh Péter nem bírta megállni, hogy ne dobja be az este legviccesebb pillanatát:

Nem akarok hazabeszélni, de: OLVASS NÉPSZAVÁT, ÉS MEGTUDOD AZ IGAZSÁGOT!

18. Melyik focicsapatnak drukkol Stohl?

Az Újpestnek. „Kikaptunk 3-1-re sajnos a Fraditól, gratulálunk azért.”

19. Lesz-e még látható a tévében Stohl?

Ez nem rajta múlik, még életében nem utasított vissza forgatókönyvet, mert olyan kevés film van, hogy boldog, ha szerepelhet. Hallotta, hogy indul a Való Világ 6, de ahhoz 46 évesen már öregnek érzi magát. Beszélgetős műsorban vagy tehetségkutatóban viszont szerepelne, az X Faktort kifejezetten bánja, hogy nem csinálja.

20. Mit gondol Stohl az autogramosztásról?

„Én színész vagyok, azt szeretem, ha érdeklem az embereket.” Stohl elmondta, hogy amikor a lányát zavarja, hogy autogramot osztogat, akkor annyit mond: „Nekik ez 10 másodperc, de a legfontosabb élmény, neked meg még itt leszek.”

21. Bán-e valamit Stohl?

„Nem nagyon bánok semmit, nyilván borzasztóan sajnálom ezt a balesetet, de az is az én életem, nem tudom, és nem is akarom kitörölni az életemből.”

22. Mi volt Stohl első mondata a baleset után?

„Ezt most el... ezt jól el... ezt jól elszúrtam.” Elképesztő volt az a hét, Stohl hihetetlennek tartja, hogy nem bolondult meg. „Pontosan tudtam, hogy mit tettem, és hogy mi lesz a következménye. A legnagyobb magasságból lementem a legaljára.”

stohl8

Stohl szerint ilyen bűnért egy átlagember felfüggesztettet kap, vagy ha letöltendőt, akkor maximum fogházat. Például Tobin, aki gyerekeket gázolt halálra, most 3 év fogházbüntetést kap, míg Stohl két év négy hónap börtönt kapott. „Amikor ezt kimondták, nem tudtam komolyan venni, az nem létezik. Ha ennyi lett volna, abba belehalok. Biztos túlélem, de onnan már nem lehet visszajönni” – mondta. Stohl hálás a bírónőnek, hogy letöltendőt kapott, mert akkor nem lett volna Mephisto, és nem bocsátottak volna meg neki. „Ennél kevesebbet nem lehetett adni, akkor nem lennék színpadon, egy Császár Előd-effektus lenne, akinek máig nem bocsátottak meg” – mondta.

23. Mi volt a legrosszabb a börtönben?

„Az unalom, a nihil, a semmi, a szürkeség, de a legnagyobb probléma, hogy 3 hét után azt mondtam, hogy láttam eleget, mennék.” Amikor Stohl börtönbe került, akkor fociztak a rabok a színészválogatottal. Őt nem engedték ki, de: „Nem tudtam eldönteni, hogy mi vezettünk-e, mert nem tudtam, melyik vagyunk".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.