Melyik párt üvölt a leghangosabban?

POLITIKA
2013 október 23., 16:28
comments 1

Már az ókori görög rétorok is tudták, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban üvölt. De tudják-e ezt a magyarországi politikai pártok, amelyek október 23-án csak Budapesten öt különböző helyszínen próbálták magukra felhívni a figyelmet?

Zsebre vágtam hű decibelmérőmet, és az igazság nyomába eredtem. Minden helyszínen igyekeztem valahol középen megállni, se nem túl távol, se nem túl közel a színpadhoz és a hangszórókhoz. Ez egyedül a Hősök terén nem sikerült, de a taps szerencsére megmentette a helyzetet. A mért értékeket nem tudományos, hanem szigorúan szórakoztató jelleggel olvassák!

Jobbik, Vértanúk tere

1zagyva

A Jobbik két helyszínen is ünnepelt. Délután 1 óra körül a Kossuth térhez közel, a Vértanúk terén gyülekezett a párt, családias, késő őszi hangulatban. Kárpátiára és klasszikus zenére álldogált a megannyi Botond és Harcos, amíg fel nem ment a színpadra egy devizahiteles, és el nem lopta a show-t.

Átlagos mért hangerő: 81 dB

Maximális mért hangerő: 92 dB

Baloldal, Műegyetem rakpart

1dk

Meglepően sokan voltak az Együtt-PM, az MSZP, a Szolidaritás és a DK közös rendezvényén a Műegyetem rakparton, legalábbis a tömeg a szűk úton soknak látszott. Ehhez képest visszafogottan ünnepeltek a hívek, valószínűleg azért, mert nem feltétlenül lehet ugyanazzal a hévvel rajongani Juhászért, Bajnaiért, Kunczéért és Gyurcsányért, csak hogy a legnagyobb felszólalókat említsük.

Átlagos mért hangerő: 80 dB

Maximális mért hangerő: 85 dB

Jobbik, Deák tér

1cba

A Jobbik a Vértanúk terétől a Deák térre vonult, a Bajcsy és az Andrássy kereszteződésében zengett a Szebb jövőt, de érdekes módon középtájon korántsem volt akkora hangorkán, amekkorát a korábbiak alapján várni lehetett. Az Előre mind, pesti srácok szépen szólt egy szál gitárral előadva, de aztán felment a színpadra egy devizahiteles. A többit sejthetik.

Átlagos mért hangerő: 84 dB

Maximális mért hangerő: 90 dB

4K, Vígszínház

14kplato

A 4K Puzsér Róberttel, egy Csepel teherautóval és trafiklátogatással reklámozta a Vígszínháznál tartott rendezvényét, amiből kettő bejött, Puzsér nem. Így összesen ha harmincan voltak, sajtóval és rendőrrel együtt. A rendezvény csúcspontján kivágták egy magyar zászlóból a korábban ráragasztott nemzeti trafikos matricát. Mivel a kevés jelenlévő közel volt a hangszórókhoz, a hanghatás nem maradt el lényegesen a többi rendezvényétől.

Átlagos mért hangerő: 80 dB

Maximális mért hangerő: 86 dB

Békemenet, Hősök tere

1hos
A Békemenet szokása szerint a Hősök terén kötött ki, sajnos későn értem oda, és az áthatolhatatlannak tűnő tömeg szélén tudtam csak megmérni Orbán Viktor hangerejét, távol a hangszóróktól. Mit mondjak, csalódás. Alig lehetett hallani. A helyzetet a lelkes békepártiak mentették meg, akik 20 decibellel hangosabban tapsoltak, mint amennyivel a miniszterelnök beszélt.

Átlagos mért hangerő: 60 dB (Orbán)

Maximális mért hangerő: 80 dB (taps)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.