Nem veszik be Gyurcsányékat, hiába kiabáltak

POLITIKA
2013 október 23., 19:47
comments 4

Az összbaloldali ellenzéki tüntetésen DK-s aktivisták nem engedték, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök elkezdje a beszédét. Azt skandálták inkább, hogy „összefogást!”. Ezzel arra utaltak, hogy a DK-t kihagyták Mesterházy és Bajnai választási szövetségéből. Gyurcsány Ferenc a színpadról is követelte, hogy vegyenek be másokat is. Ez is hozzájárult, hogy a baloldali tüntetés béna lett, bár egyébként sem volt túl erős.

Mesterházy Attila a 168 Órának adott gyorsan interjút. Szerinte szervezett DK-s akció volt beszéde megzavarása.

„Ha a beszédemre sem kíváncsiak, miért akarnak együttműködni velünk? A tárgyalásokat lezártnak tartom.”

Mondta arról, hogy elérhetik-e céljukat az MSZP szakadérjai.

Gréczy Zsolt, a DK meghatározó politikusa a blogján gúnyolódik. "Én kérek elnézés, hogy Összefogást kiáltottak" című írásában úgy tesz, mintha abszurd lenne a vádaskodás, szerinte természetes, hogy a közös gyűlésen összefogást akarnak az emberek. „Természetesen előre levajaztam Bokros Lajossal, Kuncze Gáborral és Fodor Gáborral is, hogy ilyen tartalmú beszédet mondjanak. Egyetlen kézmozdulatomra a tömeg üvölteni kezdett, ha pedig csippentettem a szememmel, akkor elhallgattak.”

Közben arra is kitér, hogy milyen jó lenne, ha a DK jelöltjei is közös jelöltek volnának: "Ne sértődjünk meg, dolgozzunk együtt, hiszen egymásra vagyunk utalva.” De:

"A Műegyetem előtt pedig még az ÖSSZEFOGÁS miatt hisztiznek."

Sajnálkozik.

Juhász Péter, az Együtt párt egyik vezetője pedig a Facebookon háborog. Szerinte is szervezett DK-s akció volt a skandálás, miközben

„Volt olyan megállapodás a pártok képviselői között, hogy nem egymást fogják fikázni a pártok, nem a megállapodásokat minősítik.”

Juhász azt is írja, hogy egy DK-s politikus elárulta neki, hogy igazából nem is akartak megegyezni február előtt, mert addig még növelni akarják támogatottságukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.