Sötétebb a bőre, jogászhallgató, nem engedték be a Morrison's 2-be

jog
2013 november 05., 10:06

Janan Mirwais október 22-én este a BL-meccs után barátaival a Szent István körúti Morrison’s 2 szórakozóhelyre indult barátaival. Janan Afganisztánban, Kabulban született. 1990 óta Magyarországon él, 17 éve magyar állampolgár, jogászhallgató. Bőrszíne sötétebb az átlag magyarénál.

Se ő, se az, aki vele van

A szórakozóhely bejárata előtt, mint általában, hosszú sor kígyózott. Húsz-huszonöt percet álltak ott, mire sorra kerültek. Ellenőrizték a személyijét, majd közölték, nem mehet be a szórakozóhelyre.

photo_camera Janan Mirwais

Öltözködésével és viselkedésével nem volt probléma, és az életkorával sem, mivel 28 éves. A vele együtt álló, fehér bőrű magyar állampolgár barátját sem engedték be.

Janan még aznap este panaszlevelet írt a szórakozóhelynek, és magyarázatot kért arra, miért nem engedték be.

A Morrison’s válaszában elnézést kért, és közölte, kivizsgálják az esetet. Ennek végén arra jutottak, hogy a velük szerződésben álló, a beléptetést végző külsős biztonsági cég munkatársai szerint

tapasztalatuk és emlékezetük szerint a múltban felmerültek különböző problémák Janan látogatásakor.

Ezért nem engedték be azon az estén.

photo_camera Forrás: Morrison's Facebook

Janan elmondta, először és utoljára 2010 novemberében járt a szórakozóhelyen, akkor is körülbelül öt percet töltött ott. A Morrison’s válaszát így komolytalannak ítélte, és úgy döntött, az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.

Megkerestük a szórakozóhely üzemeltetőjét, aki nekünk is megerősítette, hogy a biztonsági cég szerint korábban történt esetek miatt nem engedték be Janant.

Minden faj bulizhat

Felhívnánk a figyelmét arra, hogy a Morrison's 2 üzemeltetőjeként nekünk áll leginkább érdekünkben, hogy minél több vendég lépjen be szórakozóhelyünkre - írták. A beléptetést végző cégnek azonban joga van megtagadni valakitől a belépést, mert nekik van tapasztalatuk abban, kik okozhatnak potenciálisan problémát.

“Azt, hogy a beléptetés megtagadása nemzetiségi alapon történik-e, egyértelműen cáfolni tudjuk: a www.morrisons.hu oldalon látható képgalériák bizonyítják, hogy szórakozóhelyünkön bármely nemzetiség és faj képviselőit szívesen látjuk."

Az EBH-nak írt kérelmében Janan hivatkozott a hatóság júniusi döntésére is, ami kimondta, hogy a szórakozóhelyet üzemeltető Becsület Kft. egy korábbi esetben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A Morrison’s 2-be tavaly novemberben nem engedtek be cigány fiatalokat, akiknek sem a ruházatával, sem a viselkedésével nem volt akkor probléma. A Becsület Kft.-t ezért elmarasztalták, büntetést azonban nem kaptak.

Kérelmében az értelmiségi családból származó Janan kitért arra is, az elmúlt 23 évben nem érte közvetlen diszkrimináció Magyarországon.

Disclaimer: Janan személyes jó ismerősöm, és tagja volt például a 444-es focicsapatnak is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.