Sven-Göran Eriksson Csányi egyik jelöltje a magyar kispadra

sport
2013 november 07., 11:38

Azt lehetett tudni, hogy Csányi Sándor külföldi trénert szeretne a magyar labdarúgó szövetség élére, de eddig nem lehetett tudni, hogy kikben gondolkodik. A köztévé reggeli műsorában megszólalt a Svédországban élő Móré Imre, aki arról beszélt, hogy Csányi három fős listáján rajta van a svéd Sven-Göran Eriksson is.

Erikssonnak szép múltja és elég szerény jelene van. Klubezdőként összesen 17 trófát nyert három különböző csapattal 1979 és 2000 között. Sorrendben: a Göteborggal nyert svéd bajnokságot, kupát is, a Benficával három portguál bajnokságot és kupát is, a Lazióval olasz bajnokságot és kétszer kupát is. Ő volt az első edző, aki három különböző országban is nyert bajnokságot és kupát. Mindhárom csapattal eljutott az UEFA-kupa döntőjébe is, a Göteborggal nyert is. A Benficával BEK-döntős is volt 1990-ben, de kikaptak az akkor csúcson lévő Milantól. A Lazióval pedig nyert egy KEK-et is 1999-ben.

2001 és 2006 között az angol válogatott szövetségi kapitánya volt, két vébén és egy Eb-n irányította az angolokat, negyeddöntőig vitte őket. Itt kisebb botrányt kavart, hogy viszont kezdeményezett a szövetség egyik alkalmazottjával, illetve tárgyalt egy látszólag arab üzletemberektől, valójában angol újságíróktól származó ajánlatról.

Az angol szövetség után a Manchester City edzője lett, külön dicsőség, hogy mindkétszer megverték a Unitedet a bajnokságban, de végül csak kilencedikek lettek.

Volt Mexikó szövetségi kapitánya, és részt vett a 2010-es vébén is, az elefántcsontparti kispadon. Nem jutottak tovább a csoportból.

Azt, hogy kedveli a pénzt, abból is kiderült, hogy gond nélkül ült el a negyedosztályú Notts County kispadjára, szép fizetésért. A köztévében nyilatkozó Móré Imre szerint Eriksson a sztáredzők közül az egyik legolcsóbb, nagyjából másfél millió euróért lehetne őt szerződtetni. Ez nem csoda, Eriksson legutóbbi munkahelyei: Thaiföld, a BEC-Tero Sasana technikai igazgatója volt, majd a dubaji Al-Nasr Sports Clubhoz ment, legutóbb Kínában dolgozott.

Eriksson állítólag várja a magyar ajánlatot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.