Vakvezetőkutyája miatt leküldték az utast a gépről, a többi utas is leszállt vele

utazás
2013 november 15., 20:16

Albert Rizzi 49 éves, vak. Amikor havonta egyszer repülőre ül, elkíséri a vakvezető kutyája. Ez szerdán is így történt, Philadelphiából utazott volna Long Islandre, fel is ült a gépre a kutyával együtt, de a U.S. Airways járata csak nem akart elindulni. A várakozó kutya a gazdája lába alá bújt, de az utaskísérőknek ez nem tetszett, és előbb csak vitába keveredtek Rizzivel, aztán felszólították a férfit, hogy szálljon le. Ezt az ABC Newsnak azzal indokolták, hogy a kutya összevissza mászkál a gépen, nem lehet kontroll alatt tartani.

Az utasok viszont ezt nem így látták, egyikük például azt mondta, hogy ő ilyen jólnevelt kutyát még életében nem látott, fegyelmezettebb volt, mint az emberek. Miután az utasok összeszólalkoztak előbb az utaskísérővel, majd a kapitánnyal is, leszálltak ők is, a járatot meg törölték. A terminálban a csomagjára váró Rizzi meglepetten tapasztalta, hogy utastársai kiálltak mellette, és busszal együtt tették meg az utat Long Islandre. Öt órával azután érkeztek meg, hogy a menetrend szerint a gépnek meg kellett volna érkeznie.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.