Hajléktalannak öltözött a mormon püspök, saját hívei elküldték a templomból

vallás
2013 november 30., 13:23

David Musselman Utah államban, Salt Lake City városában teljesít püspöki szolgálatot a mormon egyházban.  Furcsa kísérletbe kezdett, hajléktalannak öltözött, és úgy látogatta meg vasárnap a gyülekezet templomát. Annyira komolyan vette a feladatot, hogy egy sminkmesterrel még maszkot is készítettet, amiben a családtagjai sem ismerték fel.

puspok

Nem kéregetett, csupán hálaadás alkalmából köszöntötte a templomban lévőket. Öten felszólították, hogy távozzon. Egykét ember akadt, aki adott neki némi aprót, de az emberek többsége csak közömbösen nézte őt.

A legfontosabb üzenet, amit szerettem volna ezzel átadni, hogy nem szabad ennyire gyorsan ítélkeznünk

- mondta el Musselman püspök a helyi kábeltévének.

Musselman annak viszont nagyon örül, hogy a gyülekezetbe járó gyerekek mind rendesek voltak vele, amikor azt hitték, hogy egy hajléktalan.

A mise közben ment előre a szószékhez, és leplezte le magát. Elmondása szerint elég nagy sokkot sikerült előidéznie. Nem megszégyeníteni akarta a híveket, csak emlékeztetni őket arra, hogy legyenek rendesek egymással. (via NOL/StarTribune)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.