Hadházy bizonyítani akarta, hogy mindent azért nem lehet megcsinálni

politika
2013 december 04., 11:07
photo_camera Fotó: LMP

Hadházy Ákos szekszárdi orvos, aki a Fidesz önkormányzati képviselője volt, idén tavasszal kirobbantott egy azóta csendben elült botrányt. Leleplezte saját polgármesterét, hogy az politikai alapon osztogatja sajátjainak a trafikkoncessziókat.

Az azóta eltelt hónapokban az ügyészség nyomozgatott - most éppen újabb négy hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét -, de semmi más nem változott. A szekszárdi polgármester még mindig polgármester, a trafiktörvényt megalkotó Lázár János pedig immár a Fidesz alelnöke. Hadházyval viszont történtek dolgok, a múlt héten bejelentette, hogy az LMP-ben folytatja. Most pedig a HVG-ben megjelent publicisztikájában meg is indokolta döntését.

  • A trafikmutyi leleplezésével be akarta bizonyítani, hogy ebben az országban mégsem lehet mindent megcsinálni.
  • Nem lett igaza, az ellenkezőjét bizonyította. A felelősök a helyükön maradtak, neki viszont távoznia kellett.
  • Megrökönyödött azon, hogy Orbán szerint helyénvaló a sajátjaik támogatása másoktól elvett jogokkal.

De voltak jó tapasztalatai is. Úgy érzi, vannak még tisztességes emberek a politikában, akik azért küzdenek, hogy ne lehessen mindent megúszni. Azt írja:

"Én ilyennek látom Ángyán Józsefet vagy Schiffer Andrást is."

Az LMP mellett szólt, hogy elutasították Bajnai ajánlatát. Szerinte az összefogás az Együttel "hosszú időre biztosította volna egyéni karrierjüket, anyagi biztonságukat. Ehelyett képesek voltak a pártjuk megszűnését is kockáztatni azért, hogy fennmaradhasson a lehetősége a Fidesz-MSZP-örvényből való kilépésre".

Ezért hát belépett az LMP-be, amely szerinte biztosan része a magyar társadalom immunrendszerének, ha egyáltalán van még a magyar társadalomnak immunrendszere.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.