Vádemelés Ruttner György ellen

bűnügy
2013 december 04., 08:06
  • Jelentős értékre elkövetett sikkasztás
  • ügyvédi visszaélés
  • büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás
  • más bűncselekmények

Ezek miatt emelt vádat Ruttner György budapesti ügyvéd ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Az ügyészség közleménye szerint Ruttner György ügyvédként 2012 tavaszán felajánlotta két sértettnek, hogy olcsón ingatlanhoz juttatja őket, de ehhez a fizetőképességük alátámasztására letétbe kell helyezniük egy nagyobb összeget. Azt állítják, hogy 30-30 milliót helyeztek letétbe, szerződés végül nem volt, de a pénzt nem kapták vissza.

Ruttner korábban azt mondta: szorult helyzetében több régi ügyfelétől uzsorakölcsönöket vett fel.

Ruttner György képviselte Stohl Andrást a száguldozás miatti büntetőperben, illetve Damu Rolandot az erőszakos ügyben. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.