Amikor az Új Lázadás elsöpri a Múlt Erőit

publicisztika
2013 december 06., 11:34
comments 51

Meg kell hagyni, csodálatos képességű stratégákat bír fölvonultatni az ellenzék.

Nem kell csodálkozni, ha az Orbánfidesz Eurázsia legbénább gazdaságpoilitkájával, Közgéppel, Lajossal, Gyurival, mutyival is minimum kétharmadra fogja hozni 2014-et. Ha nem négyötödre. Vagy öthatodra. (Folytassa a sort!)

Az Együtt az egykulcsos adó ellen kampányol félszívvel (lol), a szocik, mint a bajai videós ügy elég világosan megmutatta,  elértek a mentális nullpontra, ahonnét már Kovács László cipőfűzője is elérhetetlen magasság (epic fail), Gyurcsány a két másik poszt-Maszop kárára próbálja magát beküzdeni a parlamentbe foggal-körömmel (wtf), a Schiffer András nevű, és névadójával szinte azonos szavazótáborral rendelkező Ellenpé továbbra is kéthavonta képes egy bővített mondatot mondani, többnyire azt, hogy tessék befejezni a korrupciozálódást, különben nem is tudjuk, hogy mi lesz, de zöld (ROTFL).

Lehet, ez valami underground, obskúrus politológiai iskola: létezik valahol egy Világvég Intézet, ahol oktatják az öngyilkos politikai stratégiát. Hogyan kell ismeretlen pártoknak és politikusoknak teljesen érdektelen témákat találni, aztán egymást basztatni, marakodni az egyébként kutyát sem érdeklő ügyeken, és az egész körül verni valami ultraamatőr kommunikációs habfélét. Plusz flashmobok és slam poetry. Erős lehet az oktatás, mert újabb és újabb tehetségek kerülnek elő.

Istvánffy András, a 4K! főispánja a marihuána-legalizáció olyan nagyon adekvátnak, pláne aktuálisnak tűnő témájának temitizálásában látta meg az áttörési lehetőséget, és egy pillanatig sem tétovázott odaflashmobolni egyet (kettőt), de annyira, hogy rendőrségen végezte, ahogy azt el is tervezte. Ráadásul kishíján magával vitte Puzsér Róbertet is, ami maga lett volna a smoker-trash-posztbulvár-underground-mayhem.

A bravúros, egész világpolitikát megrázó (Kijevben és Thaiföldön utcára vonultak az emberek, Mandela belehalt a feszültségbe) politikai akció után Istvánffy és az egész Dózsa népe (tényleg, azt tudták, hogy Újpesten nincs mozi?) kiegyenesített kaszákkal vonult... na ki ellen? Nem, nem Kocsis Máté. Nem Rogán Antal. Nem Zagyva György Gyula. Nem, nem. Hanem egy másik félismertség határán egyensúlyozó árnyékpárt alig létező politikusa, a volt kendermagos Juhász Péter ellen. Kemény ütközet, szikráznak a nyílt levelek. (Most nem lennénk senkinek a helyében.)

Ha most sem születik meg az Új Magyarország, a Negyedik Köztársaság, akkor soha.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.