Mégis nyomoznak a Bukarest felé egy roma többségű iskolánál megálló szurkolók ügyében

bűnügy
2013 december 06., 10:09
comments 3

Közösség tagja elleni erőszak gyanújával nyomoznak a konyári iskolánál, még szeptember 5-én történtek miatt. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) feljelentése és panasza után a Berettyóújfalui Járási Ügyészség a nyomozás lefolytatására utasította az azt korábban elutasító rendőrséget – tájékoztatta a Roma Sajtóközpontot a NEKI vezetője, Muhi Erika.

A román-magyar labdarúgó-világbajnoki selejtezőre utazó szurkolók busza letért a főútról, és az attól több kilométerre levő Konyár településre hajtott, majd leparkolt a helyi, többségében roma diákokat oktató iskola mellett. A buszon tartózkodott az iskola korábban rasszista kijelentései miatt elbocsátott tanára is.

A drukkerek egy csoportja leszállt a buszról, és a sajtónak nyilatkozó helyiek szerint cigányellenes kijelentések mellett fenyegetően lépett fel az éppen az udvaron tartózkodó gyerekekkel szemben.

A szurkolók mindezt tagadták, elmondásuk szerint csak vásárolni és pihenni álltak meg – derül ki a rendőrségi dokumentumokból. Az iskola egykori tanára a kurucinfón számolt be az eseményről: „Épp szünet volt az iskolában, a gyerekek nézelődtek kifelé, mi pedig gondoltuk, identitástudatuk formálása céljából elénekeljük nekik a magyar és a székely himnuszt - az iskolában sajnos úgysem szokták énekelni azokat oly gyakran, sőt...”

Bár az iskolaigazgató által riasztott rendőrség 26 embert a helyszínen igazoltatott, és vizsgálatot is kezdeményezett, az ügyet, egyebek mellett az iskola térfigyelő kamerájára hivatozva néhány napon belül lezárta.

A Roma Sajtóközpont azt írja: a rendőrség annak ellenére hitt a szurkolók verziójának, hogy az iskola nem a főúton van (tehát életszerűtlen, hogy nem célzottan odatartottak), a busz a forgalmat akadályozva, tehát nem az ún. buszöbölben állt meg, és nincs a környéken bolt. Többek között ezt panaszolta be a NEKI az illetékes Berettyóújfalui Járási Ügyészségnél. Ráadásul a rendőrség által is közzétett hang nélküli, alacsony felbontású felvétel a NEKI szerint szintén nem igazolja a drukkerek állítását. Azon ugyanis látható, hogy a buszról csaknem mindenki leszáll, a szurkolók az iskolával szembefordulva állnak, egyikük nyilaskeresztet, vagy arra nagyon hasonlító szimbólumot ábrázoló drapériát tart a kezében, míg egy másik személy nagy léptekkel megindul a kerítés felé, és feltehetően kiabál.

Mivel nem maguk a sértettek, hanem egy szervezet vonta kétségbe be a rendőrség nyomozást megszüntető határozatát, az ügyészség elutasította a NEKI panaszát. Annak tartalmát azonban megalapozottnak vélhette, hiszen a járásvezető ügyész a nyomozás lefolytatására kötelezte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot.

Az RSK megkereste a rendőrséget, ahol elismerték, hogy az eljárás folyamatban van, többet azonban egyelőre nem állt módjukban közölni.

Október elején írtunk arról, hogy bár a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, a Népszabadság szerint aMásság Alapítvány feljelentése és az ügyészség intézkedése nyomán mégiscsak indult eljárás. Ezek szerint a NEKI panasza is elért az ügyészséghez.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.