Ennél összébb már nem is lehetne fogni: Bajnai most éppen közös listát akar

POLITIKA
2014 január 06., 07:54
comments 23
photo_camera MTI Fotó: Illyés Tibor

Annak örömére, hogy a héten minden bizonnyal kiírják a parlamenti választásokat, Bajnai Gordon fontos bejelentéssel állt elő. Összébb akar fogni!

Vagy ahogy ő fogalmazott:

meg kell vizsgálni az Együtt 2014-PM és az MSZP közti megállapodás kiterjesztésének és továbbfejlesztésének a lehetőségét.

Na, ezt írja a zászlójára bárki.

Bajnaiék pár hónapja még azt gondolták, hogy annyira nem akarnak összefogni az MSZP-vel, hogy közös listát állítsanak. A januárban kezdődött tárgyalások nyári lezárásakor végül abban állapodtak meg, hogy egyeztetetten állítanak jelölteket, vagyis egyéni körzetekben nem indul egymással szemben az Együtt és az MSZP, de mindkét párt önállóan állít listát. Ezt a megállapodás hivatalos, októberi aláírásakor Bajnai a létező legjobb megoldásnak nevezte, mert így a választóknak nem kell kompromisszumot kötniük.

Mostanra meggondolta magát. De annyira, hogy még Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalícióját is bevonná a megállapodásba, melynek végeredményeként a három párt

közös listát

állítana. Ezzel ugyanis szerinte "visszaadhatnák a kormányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet". Persze erről még egyeztetnie kell az MSZP-nek és az Együttnek, ami a tapasztalatok alapján mindig jó móka, sok üzengetéssel a sajtóban. (Via ATV)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.