Lesz közös lista Gyurcsánnyal, az első helyen Mesterházyval

POLITIKA
2014 január 08., 09:52
comments 116

Szerda délelőtt, három nappal az Együtt tárgyalási javaslata után másodjára is szövetséget kötött a két legnagyobb baloldali párt. Szocialista forrásaink szerint lesz közös lista, aminek az első helyén Mesterházy Attila áll majd.

A listán Gyurcsány Ferenc is helyet kaphat, és Fodor Gábor is felkerülhet rá. A részletekről hamarosan sajtótájékoztatón is beszámolnak.

Egyelőre nem egyértelmű, hogy a lista első helyével Mesterházy automatikusan miniszterelnök-jelöltje is a szövetségnek, de a jelek erre utalnak. Mi úgy tudjuk, hogy az MSZP ragaszkodott Mesterházy miniszterelnök-jelöltségéhez, ezt feltételéül is szabta a megállapodásnak. Azt Együttes forrásaink tagadták, hogy bármiféle miniszterelnök-casting zajlott volna, állításuk szerint új nevek még az Együttön belül sem merültek fel.

Bajnai Gordon január 6-án tett javaslatot közös lista állítására. Két okból is lépnie kellett január elején. Egyrészt Áder János bármelyik nap kiírhatja a választást, és ha utána kezdtek volna tárgyalásokat, annak más lett volna az olvasata. Másrészt az Együttben biztosak voltak abban, hogy Mesterházy lépni fog, így magukhoz akarták ragadni a kezdeményezést.

A korábbiak alapján két lehetséges forgatókönyv volt:

Vagy szétesik a szövetség, vagy kibővítik azt.

Az Együtt hajlott az utóbbira, két okból is. Egyrészt a közvélemény-kutatások alapján úgy gondolják, van még esély a Fidesz legyőzésére, de a választási rendszer sajátosságai miatt ez csak összefogással sikerülhet. Másrészt, támogatóik többsége összefogáspárti, akár Gyurcsány Ferenccel is. Így hiába gondolják azt, hogy akár önállóan is képesek lehetnek a bejutásra, nagy a belső nyomás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.