Két(!) kocsonyaünnep is lehet idén Miskolcon

ünnep
2014 január 09., 16:41
comments 10

A város önkormányzati cégei most először, a rendezvény ötletadói pedig 14. alkalommal tartanának rendezvényt „a tél gasztronómiai jellegzetessége tiszteletére”.

Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón közölte: miskolci kocsonyafarsang elnevezéssel tartanak rendezvényt, ám azt a városi önkormányzat idegenforgalommal, turisztikával, kulturális rendezvényekkel foglalkozó társaságai közreműködésével szervezik.

A kocsonyafarsang február 20-án kezdődik és február 23-is tart Miskolc belvárosában.

Rózsa Edit, a miskolci kocsonyafesztivál ötletgazdája korábban arról beszélt, hogy többször is kértek területfoglalási engedélyt a polgármesteri hivataltól azért, hogy ismét megtarthassák a rendezvényt, aminek programja már össze is állt. Az engedélyt még nem kapták meg, ugyanakkor bíznak abban, hogy megrendezhetik a fesztivált március 7-e és március 9-e között. Az ötletgazda szerint az lenne a kívánatos, ha csak egy ilyen téli-gasztronómai program lenne Miskolcon. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.