Pénzért írt posztokat a Wikipédia egyik szerkesztője, ráadásul az buktatta le, aki korábban pénisszel festetett portrét a honlap alapítójáról

internetek
2014 január 10., 13:58
comments 10

A Wikimédia alapítvány egyik magas beosztásban dolgozó szerkesztőjét a héten bocsátották el, nem sokkal azután, hogy felröppent a vád, hogy pénzért szerkesztett posztokat a Wikipédián.

A szerda éjjel kiadott közleményben az alapítvány megerősítette, hogy egyik közösségi koordinátoruk, Sarah Stierch többé nem dolgozik a cégnél. Többet sem a vállalat, sem Stierch nem kívánt elmondani a sajtónak.

A sztori azonban ennél jóval szórakoztatóbb.

Múlt vasárnap bukkant fel egy névtelen blogbejegyzés a neten, amiben képeket is mellékelve valaki azzal vádolta meg Stierchet, hogy pénzt kért posztok szerkesztéséért. A bejegyzésből az is kiderült, hogy előző hónapban például 300 dollárt keresett, mert elkészítette valaki Wikipédia oldalát, és az is kiderült, hogy 44,44 dolláros óradíjjal dolgozott.

Ami igazán izgalmassá teszi a sztorit, hogy a kifizetésekről szóló első híreket a Wikimédia Commons oldalon Russavia néven író felhasználó posztolta. Ő pedig egy régi heves kritikusa a Wikimédia alapítványnak, és a Wikipédia társalapítójának, Jimmy Walesnek. Örökre ki is van tiltva a Wikipédiáról, erőteljes lengyel-ellenes megnyilvánulásai miatt.

A Wikipédia Commons-on ő maga is szerkesztő, ott pedig mint szélsőséges pornópárti felhasználót ismerik, mivel szinte bármilyen pornográf tartalmat megtűr. Ezen vesztek össze Wales-szel is, amit Russavia úgy kezelt, hogy

felbérelt egy festőt, aki a farkával megfestette Jimmy Wales portréját.

Viszont Russavia bármennyire is botrányos szereplő, elég színes múlttal, a mostani vádjai a jelek szerint valósak lehettek, hiszen az alapítvány elbocsátotta Stierchet, Wales pedig bár a konkrét ügyről nem beszélt, de bejegyzésében figyelmeztette a szerkesztőket, hogy ne fogadjanak el pénzt megrendelőktől.

photo_camera A pénisszel készült festmény Jimmy Walesról (via Wiki Commons)

A megrendelt és pénzért szerkesztett Wikipédia-bejegyzések amúgy várhatóan komoly gondok elég fogják állítani még a honlap szerkesztőit. Hivatalosan az ilyesmi szigorúan tiltva van, de közben óriási pénzről van szó. Ez az internet hatodik leglátogatottabb oldala, posztjait a Google első helyen találja meg. Ezért van, hogy egyre több szerkesztő is amellett érvel, hogy az amúgy is állandóan finanszírozási nehézségekkel küzdő honlapról nem tiltani kéne a szponzorált posztokat, hanem a finanszírozásokat transzparenssé tenni.

És akkor pár szó a festőről

Nyilván a történet legizgalmasabb része a fasszal készült festmény, amiről mi tavaly nyáron szégyenszemre teljesen lemaradtunk. Pedig! Az alkotója Pricasso (!), akinek ez már a sokadik hasonló alkotása volt. A péniszfestés mellett másik fontos jellemzője, hogy rózsaszín cilinderben dolgozik. És hogy egész jók a képei. A Daily Dot hosszú portrét készített róla júliusban, honlapja pedig önmagában egy műalkotás.

photo_camera (via pricasso.com)
photo_camera (via pricasso.com)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.