Lázár szerint a zsidók deportálása nem idegenrendészeti eljárás volt

POLITIKA
2014 január 17., 17:07
comments 74

A Miniszterelnökség intézte a Veritas Intézet létrehozását. Úgy tűnik most nem annyira örülnek, hogy Szakály Sándor igazgató hülyeségeket beszél.

Többek között azt mondta, hogy

"Arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra (...) a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleményem szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető (...)"

A Veritas Történetkutató Intézet alapítását tavaly október végén jelentették be. A cél az volt, hogy

a nemzeti összetartozás erősítése érdekében a magyar közjogi hagyományokat méltó módon, torzítás mentesen mutassa be.

Az alapításról szóló Magyar Közlönyben az is szerepelt, hogy az intézet 2014. januári felállításáért és működéséért a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János felel, az öt éves mandátummal rendelkező igazgatót pályáztatás után ő nevezi ki.

Így aztán megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy mi a véleményük az igazgató idegenrendészetes nyilatkozatáról. Azt válaszolták,

"Szakály Sándor nem a Miniszterelnökség, vagy Lázár János álláspontját ismertette. Ő egy történész, a Veritas Intézet pedig pont azért jött létre, hogy a történészek elmondhassák a véleményüket, és vitatkozhassanak."

Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy Szakályt milyen pályázaton, hány induló közül, milyen szempontok alapján választotta ki Lázár. Ezzel kapcsolatban hétfőre ígértek válaszokat.

photo_camera Szakály Sándor (MTI)

A Tumblren (és Cinken is) nagyot futott az igazgatót és íróasztalát ábrázoló fotó. Többen azt találgatták, hogy Gömbös Gyula képét tartja-e rajta a történész. Egy darabig mi is erre gyanakodtunk. Különösen, mert 2005-ben a 168 óra szerint Szakály ilyeneket mondott Gömbös halálának évfordulóján:

"Gömbös Gyuláról a történészszakma ma már másképpen vélekedik, mint az ötvenes-hatvanas években. Nem volt nemzetiszocialista, nem akart totális fasizmust."

De a képen nem Gömbös, hanem Kéri Kálmán vezérezredes, volt MDF-es parlamenti képviselő látható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.