Hajléktalanokkal és illegális bevándorlókkal találkozott Ferenc pápa

vallás
2014 január 19., 17:39
comments 22

Majdnem kétszáz hajléktalan és illegális bevándorló várta vasárnap Ferenc pápát a Róma legnagyobb vasútállomása szomszédságában levő Jézus Szent Szíve római plébánián az Elvándorlók és Menekültek Világnapján.

Az egyházfő a szalézi rendnek a Don Bosco által alapított római templomában tett látogatást vasárnap délután. A Jézus Szent Szíve plébánia a római Termini pályaudvarra néz: az olasz fővárosnak arra a pontjára, ahol naponta fél millió utas halad át. Itt a legnagyobb a hajléktalanok és az otthon nélküli illegális bevándorlók aránya is.

photo_camera (TIZIANA FABI / AFP)

Az esős idő ellenére nagy tömeg várta a pápát, aki először a plébánia hívőivel, majd újságíróktól távol hajléktanokkal és bevándorlókkal és az őket segítő önkéntesekkel találkozott. Egy hajléktalant és egy bevándorlót a pápa meggyóntatott.

Az egyház január 19-én ünnepli az Elvándorlók és Menekültek Világnapját. Az 1914-ben bevezetett világnapnak vasárnap volt a századik évfordulója. Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében azt kérte a migránsoktól, ne veszítsék el egy jobb világba vetett reményüket. A pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik a menekülteket segítik, befogadják őket és védelmet adnak nekik  az emberi hússal kereskedő emberkereskedőkkel szemben, akik nem mások mint modern rabszolgatartók.

Tavaly márciusi megválasztása óta ez az ötödik római plébánia, amit Ferenc pápa felkeresett. A másik négy Róma külvárosában volt.  (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.