Internetezők dobták össze az olimpiai indulásra a pénzt a jamaicai bobcsapatnak

sport
2014 január 22., 21:14
comments 16

Három napja derült ki, hogy a jamaicai bobcsapat elég pontot gyűjtött, és ezzel kvalifikálta magát a szocsi téli olimpiára.  A gondot csak az okozta, hogy egy fillérjük sem volt, az induláshoz pedig kb. 80 ezer dollárra (nagyjából 16 millió forintra) volt szükségük.

Az előjelek nem feltétlenül voltak jók, a Jég veled! című filmmel világhírűvé váló bobnemzet csapata kvalifikálta már magát a 2010-es olimpiára is, és akkor végül pont finanszírozási gondok miatt nem indultak el.

Azóta viszont ellepték az internetet a projektekre közösségi alapon pénzt gyűjtő oldalak, a Crowdtilt és az Indiegogo oldalán felkarolták a jamaicai bobosok ügyét, és két nap alatt összejött a pénz. Ezért Winston Watts és Marvin Dixon rajthoz állhat Szocsiban.

Még érdekesebbé téve az egész történetet, a szükséges pénz egy jelentős része ráadásul dogecoinba, azaz a doge kutyáról elnevezett virtuális pénzben érkezett. A DogeCoin alapítvány 27 millió egységnyi dogepénzt ajánlott fel, ezt lehet értékesíteni 30 ezer dollárért.

A bobcsapat kapitánya, Watts elmondta, hogy az online támogatás nagyon feltüzelte őket. Tudják, hogy a támogatók hisznek bennük, mert Jamaica mindig nagyszerű sportolókat adott a világnak.

Watts most 46 éves, 2002 óta az ország első téli olimpiai szereplésére készül. (via Atlantic, címlapkép Robert Laberge/Getty Images; National Journal illustration, via Atlantic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.