Nagy adótartozó gyártotta a magyar csapat olimpiai ruháit

DIVAT
2014 január 30., 16:03

Már korábban megénekeltük, hogy a MOB nem az olimpiai ruhákat eddig gyártó cégekkel állapodott meg, hanem gyorsan újakat keresett, hogy beszerezze a ronda olimpiai ruhákat a magyar csapatnak. A melegítőket gyártó cégről, a Fani Sportról azóta még érdekesebb dolgok derültek ki.

A Fani Sportot egy gyulai magánvállalkozó, Faniszló József csinálja. Faniszló szerepel a NAV 2013 év végi listáján is, ahol azok a tízmillió forintot meghaladó adótartózók szerepelnek, akik legalább 180 napja tartoznak az adóhivatalnak.

photo_camera Mob.hu

Siklós Erik, a MOB sajtófőnöke korábban azt mondta, hogy december elején egyeztek meg a cégekkel a ruhákról. Ezek szerint Faniszló akkor már legalább két hónapja nagy adótartozó volt, mégis nyerni tudott. Azt nem tudni, miért. A MOB szerint olcsóbbak voltak, mint a többi meghívott (akikről nem tudni, kik voltak) és képesek voltak ilyen rövid idő alatt legyártani a ruhákat.

fanisport

Ami nem tudjuk, hogy lehet. A Fani Sportnak két honlapja van. Az egyik így néz ki. Teljesen értékelhetetlen, tele töltelékszövegekkel. A másik pedig így néz ki, és a kapcsolat pont alatt egy marylandi cím van megadva. Nem tudni, Faniszló magánvállalkozóként hogy tudott ennyi ruhát ilyen gyorsan legyártani, ha azok nem voltak korábban meg készleten.

Siklós szerint az egész úgy kezdődött, hogy az Adidas évtizedek óta most először nem akarta legyártani a magyarok nemzeti ruházatát. Ez az a ruha, amiben majd felvonulnak a sportolók. Mert a nyári olimpiával ellentétben itt nincsenek külön felvonulós formaruhák. A nemzeti melegítőket hordják a sportolók.

Mivel kevés volt az idő, megkerestek cégeket, hogy prezentáljanak náluk. Ebből december végére lett megegyezés. Így jött ki, hogy a nemzeti melegítőket a Fani Sport gyártja, az elegáns ruházatot pedig a Virginia Kft. Siklós szerint így is csoda, hogy ilyen hamar el tudtak készülni a ruhákkal.

16 sportoló és 44 kísérő ment ma el Szocsiba. Nem mindenki kapja meg a teljes szettet, de mindenki kap ruhákat a MOB-tól. Egy ember ruházata összesen durván hétszázezer forintba kerül, és több mint negyven ruhadarabot tartalmaz. Az olimpiai csapat öltöztetése így körülbelül 42 millió forintjába került a MOB-nak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.