Paks: megállapodtunk az oroszokkal

gazdaság
2014 február 05., 21:09
comments 28

Sikerült megállapodni Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Varga Mihály közölte: a szerződést néhány napon belül alá tudják írni. Az orosz fél arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít a beruházáshoz. Varga Mihály szerint olyan megállapodást sikerült kötni, amilyet a piacon nem lehetett volna elérni: 80-20 százalékos felosztásban állapodtak meg, vagyis 20 százalékot kell hozzátennie a költségekhez a magyar félnek.

Megállapodtak a kamatszintben, és abban is, hogy mikor kell elkezdeni a törlesztést. A kamat mértékére vonatkozó kérdést a miniszter elhárította azzal, hogy ezt a következő napokban fogják bejelenteni. Az elkészült erőmű beüzemelése után fél évvel, kb. 21 éven keresztül kell majd törleszteni a hitelt.

Olyan megállapodást tudtunk kötni, ami az orosz fél számára is megfelelő, és a magyar félnek kedvezőbb, mint amit a piacon el tudott volna elérni – mondta. A megállapodást be fogják nyújtani elfogadásra a parlamentnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.