Kirúg 5000 dolgozót, kiszáll a PC-üzletből, és a tévét sem erőltetné már a Sony

gazdaság
2014 február 06., 09:56
comments 16

A veszteséges és egyre gyengélkedő japán elektronikai óriás (a tegnap Samsungja) ma reggel jelentette be, hogy nagy költségcsökkentési akcióba kezd. Ötezer embert rúg ki, összesen 988 millió dollár fix költséget vág.

A márciusban záruló pénzügyi évben a szórakoztatóelektronkai és mobilüzletág 1,1 milliárd dollár veszteségére számít a Sony. (A mobilos veszteséget, egy Xperia Z1 tulajdonosaként mélyen megértem. Pokoli készülék, pokoli.)

A létszámcsökkentés csak jövőre indul, és elsősorban a Vaio PC-s üzletágat valamint a tévégyártó üzletágat érinti. A Vaiót eladják a Japan Industrial Partners nevű befektetési alapnak, csak 5 százalékos tulajdonrészt tartanak meg.

A Sony eddig zászlóshajónak számító tévégyártását is külön cégbe szervezi ki júliustól. A tévébiznisz 2004-ben volt utoljára nyereséges, azóta kilenc év alatt 7,5 milliárd dollár veszteséget okozott a vállalatnak. (Ez jó esetben fél Paks II-nek felel meg, de lehet, hogy csak egyharmad, 6838,2 Simon Gábor, a lenyúlt magánnyugdíjpénztári vagyonnak alig több mint a fele. Lélegeztetőgépre most nem számoljuk át.)

photo_camera Fotó: Mike Licht, NotionsCapital.com

De akkor miből él a Sony? (Azon kívül, hogy szombaton zárva tart.) Az óriásvállalat maga még annak ellenére is nyereséges, hogy a fő tevékenységének tartott üzletágakban csak veszít: a márcisuban záruló pénzügyi évben 750 millió dollár eredményre számít, ami gyengébb a várakozásoknál, mert jócskán lerontja a tévé-, mobil- és audioberendezés-gyártás, de a pénzügyi szolgáltatások üzletág például kiugróan nyereséges. (Business Insider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.