Hivatalos: országos influenzajárvány van

Egészségügy
2014 február 12., 20:18
comments 6

Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, vagyis országos influenzajárvány van - közölte szerdán az Országos Epidemiológiai Központ (OEK).

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint február 3. és 9. között országosan 17 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 20 százalékkal több az előző hét adatainál.

A jelentés szerint a területek érintettsége között jelentős különbség figyelhető meg. A fővárosban és 14 megyében emelkedett, három megyében (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád) nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héttel összevetve. Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelten csökkent a betegek száma.

A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma a fővárosban, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében pedig a legalacsonyabb.

A betegek több mint egynegyede volt gyermek, 40 százalékuk pedig a 15-34 éves fiatal felnőtt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 25 százaléka, hét százalékuk pedig 60 év feletti volt. Veszprém megyében a betegek több mint 70 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.