Halálos áldozatai is vannak a tüntetők és a rendőrség összecsapásának Bangkokban

külföld
2014 február 18., 15:46

Legalább hárman meghaltak és tucatnyian megsérültek kedden, miután ismét heves összecsapások törtek ki a rohamrendőrök és a kormányellenes tüntetők között Bangkokban.

photo_camera PORNCHAI KITTIWONGSAKUL / AFP

A rendőrség kedden megpróbálta visszafoglalni azokat a területeket, amiket még tavaly év végén foglaltak el a tüntetők. Az országban november óta zajlanak a kormányellenes tüntetések.

A leghevesebb összecsapások a miniszterelnöki hivatal közelében zajlanak, több ezren gyűltek ott össze az elmúlt napokban.

photo_camera MANJUNATH KIRAN / AFP

Kedd délelőtt a rendőrség tárgyalni kezdett a tüntetőkkel, de végül ez nem járt sikerrel, és elszabadult az erőszak. Az eddigi információk szerint eddig két tüntető és egy rendőr vesztette életét, de vannak hírforrások, amik már négy halálos áldozatról tudnak. Tucatnyian szenvedtek súlyos sérüléseket.

Kedden derült ki az is, hogy a korrupciós bizottság vádat emelt a miniszterelnök, Jinglak Sinavatra ellen, a rizstermesztőknek nyújtott állami támogatási program miatt.

Jinglak Sinavatra a korábbi miniszterelnök, Thakszin Sinatrava húga.

A Szuthep Thaugszuban vezette Demokrata Párt hívei hónapok óta követelik az általuk korruptnak tartott kormány távozását, azt állítva, hogy a demokratikusan megválasztott vezetés valójában Jinglak bátyja, a 2006-ban a hadsereg által eltávolított, majd a börtön elől külföldre menekült korábbi kormányfő, Thakszin Sinavatra irányítása alatt áll.(via BBC)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.