Őrizetbe vették Simon Gábort

bűnügy
2014 március 10., 13:23
comments 115

Az Index úgy értesült, hogy a hatóságok hétfőn vitték be az MSZP egykori elnökhelyettesét.

A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette a lap információit. A gyanú szerint Simon egy saját adataira kiállított afrikai útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, és egy ismerőse segítségével a hamis útlevelet felhasználva magyar banknál számlát nyitott. Közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanúja miatt indult most az eljárás.

Az MSZP volt elnökhelyettesét azután tartóztatták le, hogy a rendőrség házkutatást tartott Welsz Tamás lakásán. Welsz a Sólyom Airways vezetőjeként bukkant fel a hírekben, régóta Simon üzlettársa volt. Akkor kiderült, hogy Welszt az Interpol is körözi.

A rendőrségi rajtaütés során derült ki, hogy Simonnak saját széfje is volt Welsz házában. Innen került elő több, Simonra terhelő dokumentum is. Az Index információi szerint például egy Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképeit és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevél is.

A lap információi szerint olyan dokumentumok is előkerültek, melyek a 240 milliós osztrák száma fedősztorijaként szolgálhattak volna. A széfben több tízmillió forintnyi készpénz is volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.