A mezőgazdaságból Simicska, Nyerges, Csányi és Leisztinger érdekeltségei szakítottak megint nagyot

gazdaság
2014 március 24., 14:07
comments 15

Azaz minden megy a szokásos ügymenet szerint: 2013-ban is a Mezort, a Bonafarm- és a Forrás-csoport nyert a legtöbbet a területalapú támogatások kiosztásánál.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatait a K-Monitor dolgozta fel.

Ebből pedig az derül ki, hogy az eredeti jogcímeken járó támogatásokon felül támogatásként Simicskáék érdekeltségei több mint 5 milliárd forint agrártámogatást kaptak tavaly.

photo_camera via k-monitor.blog.hu

Nagy mozgások nem történtek egy év alatt, a harminc, legtöbb támogatást kapó cég közül 22 már 2012-ben is szerepelt az élmezőnyben.

Ami a K-Monitor elemzése szerint szembetűnő, hogy a támogatási rendszer még mindig a nagybirtokoknak kedvez. A számok alapján a felső 10 százalék részesedése a mezőgazdasági támogatásokból több mint 70 százalékos. És bár kisebb mérséklődés tapasztalható volt, de ez még messze van attól, amit a kormány hangoztat, hogy a családi középbirtokok támogatása a fő cél. Ráadásul további probléma, hogy a támogatás a használt földterület nagysága után jár, függetlenül attól, hogy mit és mennyit termeltek meg ott.

A teljes elemzést és a részletes adatokat a K-Monitor blogján lehet elolvasni.

(Javítás: korábban azt írtuk, hogy az alapvető támogatásokon felül kaptak több mint ötmilliárd forintot agrártámogatást Simicska Lajos érdekeltségeibe tartozó vállalkozások. De ezzel szemben épp hogy ennyit kaptak, ha az összes jogcímeken járó támogatásokat összevonjuk. A hibáért elnézést kérünk.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.