Simon-ügy: bizonyíték nélkül gyanakszik politikai összefüggésekre a mentelmi bizottság

POLITIKA
2014 március 31., 14:54
comments 39

Nyilvánosságra hozták a Parlament honlapján a mentelmi bizottság jelentését Simon Gábor vagyonbevallási ügyéről. Megállapították, hogy bár semmi sem bizonyítja, ők azért gyanakszanak rá, hogy az eltitkolt pénzeknek közük lehet Simon képviselői munkájával és MSZP-s elnökhelyettesi tisztségével.

Azt is megállapították, hogy Simon vagyonnyilatkozatában nincs olyan adat, amely alapján az eltitkolt pénz a bevallott jövedelméből származhat. Értik, ugye? Megállapították, hogy Simon nem valotta be az eltitkolt pénzét.

A mentelmi bizottság a Pécsi Tudományegyetem szakvéleményét is idézi, amely szerint Simon képviselői javadalmazását csak akkor kérhetik vissza, ha:

  • megállapítják Simon összeférhetetlenségét;
  • polgári perben kártérítésként visszakövetelik;
  • megállapítják, hogy Simon jogalap nélkül gazdagodott.

Magyarán, sehogy, ezért a bizottság javasolta is, hogy változtassák meg az országgyűlési törvényt úgy, hogy akkor is visszakövetelhessék a képviselőtől a javadalmazását, ha összeférhetetlenségét az Országgyűlés nem mondta ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.