Nem vizsgálja a tömeges átjelentkezések gyanúját a zuglói választási bizottság

politika
2014 április 03., 09:58
comments 45

Az MSZP-s Bárándy Gergely beszélt az ATV-nek arról, hogy a szabolcsi Kemecsén mintegy hétszáz ember tűnt el a választói névjegyzékből két hónap alatt, Zuglóban pedig pont ennyivel lettek többek. Bárándy azt is elmondta, hogy Kemencse polgármestere éppen a zuglói polgármester, Papcsák Ferenc kampányfőnöke. Bárándy szerint a billegő kerületet így akarják feltölteni szavazókkal.

Egy állampolgár végül bejelentette az esetet a zuglói választási bizottságnak, de a testület csütörtöki ülésén 7 a 3 arányban elutasította a keresetet. Igennel az összefogás, az Élőlánc és a Munkáspárt jelöltje szavazott, nemmel a négy önkormányzat által delegált küldött mellett a Jobbik, a JESZ és az LMP képviselője.(via ATV)

Update: Időközben megkaptuk a zuglói önkormányzat közleményét is, ami szerint a XIV. kerületben

 2014. január 2 és 2014. április 2-e között a választójogosultsággal rendelkező állampolgárok száma havonta átlagosan 14 fővel növekedett. Ez az első negyedévben összesen 43 főt jelent.

Azaz szerintük a kétségbeesett baloldal vádaskodott csak. Papcsák közleménye szerint "a baloldali pártszövetség által bemutatott adatokkal kapcsolatban - melyet vélhetően a Nemzeti Választási Iroda által szolgáltatott - meg kívánom jegyezni, hogy az NVI által helyesen kinyert számokat a baloldali pártszövetség szándékosan félreértelmezte. A megjelent dokumentumok ugyanis következetesen lakosságszám-növekedésről beszélnek, ami nem egyezik meg az egyes választókerületekben választójogosultsággal bíró választópolgárok számával."

 

 

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.