A választás éjszakájának 10 legemlékezetesebb pillanata

POLITIKA
2014 április 07., 12:34
comments 41

Nem volt egy különösebben izgalmas kampány, és az eredmény is nagyjából az lett, amit hetek óta sejteni lehetett. A kétharmad környékén billegő Fidesz, a parlament küszöbén egyensúlyozó LMP, hülyére vert baloldali összefogás és az új választási rendszer jellegzetességeire csak a meccs lefújása után ráébredő Jobbik.

A vasárnap éjjeli pörgés ennek ellenére szolgált néhány emlékezetes pillanattal, amelyeken érdemes újra hüledezni/röhögni egyet. Aki pedig élőben lemaradt ezekről, most aztán tényleg figyeljen ide.

1. Gyurcsány elképesztő beszéde

A DK vezetője két beszédet is tartott vasárnap este. A másodikat az MSZP székházában, a többi baloldali vesztes körében. Ennek sem volt se füle, se farka, azonban Gyurcsány igazán nagyot körülbelül egy órával korábban, saját hívei körében dobott. Hosszú, unalmas beszédében nem hogy az egyes mondatoknak, de sokszor a szavaknak sem volt semmi értelme. Mindezt pedig olyan patetikus pojáca-üzemmódban adta elő, hogy a műsorszámot látva a legelkötelezettebb baloldali szavazókban is felmerült, hogy 2018-ban inkább a Jobbikra szavaznak.

2. Orbán Viktor 41 szájnyalása

A Bálna előtt tartott beszéd nem volt különösebben lelkes. És a miniszterelnök nem is mondott semmi eget rengetőt, így Király András kolléga arra koncentrálhatott, hányszor nyalja meg idegesen ajkait a Gyíkember. 41 lett a végeredmény, legfeljebb +/- 3 nyalásnyi tévedéssel.

3. A Fidesz mégis beengedné a médiát

A dolog úgy kezdődött, hogy a Fidesz sajtóosztálya a nagy nemzetközi érdeklődésre hivatkozva nem engedte be saját eredményvárójára a 444-et és több más sajtóterméket. Erre a magyar média nem lakájkodó része szolidaritásból bejelentette, hogy ők maguk sem mennek be. Ez már kellemetlen lehetett a kormánypártnál, mert írtak nekünk (és másoknak is), hogy nincs-e kedvünk bemenni a hirtelen szellőssé váló Bálnába. Nem volt kedvünk.

4. Hegedűs Zsuzsa és Lendvai Ildikó szivárványszínben

photo_camera MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar politikai élet két ellentétes oldalán álló, ám hasonlóan energikus nő különös átalakuláson esett át vasárnap este. Lendvai Ildikó arcbőre valamiért zöldes színben játszott az MSZP jókai utcai székházában. De ez még semmi volt ahhoz képest, hogy Hegedűs Zsuzsa, a nő, akinek még a kutyája is szerelmes Orbán Viktorba, sötétbarna arcbőrt öltött az ünnepi kétharmadra.

5. Gyász a Jobbiknál

photo_camera MTI Fotó: Marjai János

Nehéz volt eldönteni, miért zuhantak össze teljesen a Jobbik budapesti főhadiszállásán vasárnap este. Tényleg azt képzelték, hogy nyernek? Csak az eredmények láttán esett le, hogy az új választási rendszer leginkább velük, az egyéniben nyerni képtelen harmadik erővel bánik el? Mindenesetre a Kongresszusi Központban olyan hangulat volt, mintha épp maga Ehud Olmert jelentette volna a trianoni békeszerződést.

6. Ács Dani előtt tapétázzák a Bálna üvegét

A 444 munkatársait holmi kitiltás nem tudja megakadályozni az újságírásban. A legendás talpraesettségéről ismert Ács Dani például azonnal megtalálta azt a pontot a Bálna mellett, ahonnét vígan lehetett megfigyelni-fotózni-videózni a Fidesz rendezvényére segget nyalni érkező hírességeket. Amikor ezt bentről észlelték, a elkezdték papírral lefedni a csupa üveg épületet.

7. Az m1

Az utóbbi 25 évben sokféle mezben, sokféle színvonalon mozgott a magyar közmédia. A 2014-es szintnél azonban még soha nem voltak lejjebb, így lehetett számítani arra, hogy a választás estéjén elképesztő mélységekig fúrnak le. A nézőpontos Mráz Ágoston Sámuel eleve nagy húzás volt szakkommentátorként, de igazán nagyot az adásrendező alakított. Nehéz egy pillanatot kiemelni, de talán mégis az volt a csúcs, amikor abban a másodpercben elkapcsoltak a Nemzeti Választási Irodától, amint egy épeszű újságíró a helyszínen megkérdezte, hogy lehet, hogy Hende Csaba már az országos urnazárás előtt elkezdett eredményeket publikálni.

8. A feldíszített munkagép

traktor

Nem világos, ki rendelte el, hogy szombaton építési területté minősítsék az Együtt-PM eredményvárójának helyszínét a VII. kerületben. Bajnaiék mindenesetre vasárnap kordonbontással indítottak, azonban puszta kézzel nem tudták elpakolni az odaparkolt munkagépet. Így hát estére feldíszítették.

9. Schiffer András képtelen mosolyogni

schif

Ismét bejutott a parlamentbe annak ellenére, hogy pártja jó részét menet közben elszipkázta a baloldali összefogás. Ha nem lesz meg a Fidesz kétharmada, az nagy mértékben éppen neki köszönhető. Beosztottai konfettit dobálva fürödtek a pezsgőben vasárnap este. Schiffer Andrásról azonban így sem sikerült olyan vidám fotót készíteni, mint a híres kép, amin Novák Előddel röhögcsélt a parlamentben. Ki érti ezt az embert?

10. Amikor kiderült, milyen kevesen szavaztak a Fideszre

A kétharmad lehet, hogy összejön, pedig 1998 óta nem szavaztak olyan kevesen Orbán Viktorra, mint most vasárnap. Konkrétan a választásra jogosultaknak minimálisan több mint egynegyede szavazott a kétharmadra. 2010-ben hatalmas ünneplés volt a Vörösmarty téren, most csak nagyon szolid koccintásra futotta a Bálnában.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.