Orbánnak lassan nincs párja a magyar történelemben

politika
2014 április 07., 06:52
comments 46

A magyar történelemben április 5-éig ssak egyetlen politikus kapott lehetőséget háromszor is kormány irányítására, Wekerle Sándor.

Wekerle 1892-ben lett először miniszterelnök, 1895-ig tartott az elős ciklusa. Aztán 1906-ban alakult meg a második Wekerle-kormány, 1910-ig irányította az országot. Majd 1917-1918 között volt miniszterelnök, az első világháború vége zárta le a kormányzását. Wekerle ugyanakkor királyi kinevezéssel, és soha nem választás megnyerésével lett miniszterelnök. Aféle válságmenedzser volt, és egy érdekes adat: "Míg első kormánya egyértelműen liberális volt, a másodikat már sok szempontból konzervatívnak nevezhetjük, s harmadszori miniszterelnöksége idején éppen a demokratizálódó liberalizmus erőivel kellett szembekerülnie".

Orbán Viktor lett a második, aki triplázni tudott. Wekerlénél egyébként már most több ideig volt miniszterelnök. Sőt, jelenlen pillanatban is csak Bethlen István és Tisza Kálmán volt hosszabb ideig miniszterelnök Orbánnál.

Ha Orbán kitölti a harmadik ciklusát is, megelőzi Bethlent, akit példaképének tart, és szobrát tavaly ősszel avatta fel.

Róla a szoboravatáson ezt mondta:

Kevés politikus volt Magyarországon, aki egyszerre tudta kivívni a baloldal és a jobboldal, különösen a radikális baloldal és a radikális jobboldal ellenszenvét, olyan politikus pedig Bethlen Istvánon kívül egyetlenegy sem, aki iránt ez az ellenszenv valódi irigységből fakadt. Mindkét oldalon tudták ugyanis, hogy akinek sikerül megszereznie Bethlen támogatását, annak nyert ügye van Magyarországon. Ezért politikai ellenfelei egyszerre féltek tőle, és egyidejűleg próbálták elnyerni a jóindulatát.

photo_camera Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Meg azt is, nem nehezen felfedezhető áthallással, hogy

„Mert tudnunk kell, hogy mindig vannak, akik a gazdasági válságot más célokra is ki akarják használni. Ennek érdekében…” – ezt még mindig ő mondja – „Ennek érdekében folyik a mai kormányzat befeketítése sokszor a külföldön is azért, mert azt remélik, hogy ennek révén a külföld majd ránk diktál olyan külső reformokat, amelyek segítségével hatalomra juthatnak.

Egy újabb ciklus végén Orbán már második lesz a miniszterelnökök öröklistáján. Tisza Kálmánt nem fogja majd be, a Generális 1875 és 1890 között, 15 évig volt kormányfő.

Magyarországon csak az államfő hatalmát korlátozza az alaptörvény, maximum két ciklusban, tíz évig lehet köztársasági elnök valaki. A kormányfőre ilyen megkötés nem vonatkozik, az a magyar választókon múlik, hogy Orbán utoléri-e valaha Tiszát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.