Ma kezdődött el a világ vége, de először még visszakaptuk a Start Menüt

TECH
2014 április 08., 22:11
comments 81

A Windows XP kezét tegnap elengedte a Microsoft, de a világ nem szabadult meg teljesen a ludditáktól. Továbbra is vannak köztünk emberek, akik nem tudják elfogadni a poszt-PC, poszt-internet, internet-of-things és a hordható technológia felvilágosult antihumanizmusát. Szándékosan keresztbe állnak az úton, amin az emberi társadalom boldogan halad a szingularitás felé. Ezek az emberek a számítástechnika cekkeres nagymamái, akik direkt a hátadba tolják a kosarukat a pénztárra előtt állva. És ezek a cekkeres nagymamák most Start Menüt akartak.

photo_camera A Start Menű leszámol a technológiai fejlődéssel.

A világ valaha volt legnagyobb szoftvercége pedig meghallgatta a kiberbanyatankok zörgését, és megadta nekik a Start Menüt.

Mától új világ kezdődök, ami pont olyan lesz, mint amilyen a régi világ volt. Végleg lemondunk arról az álomról, hogy a repülő autóinkkal közlekedünk majd a marskolóniáink között. Nem fogunk a háttérben csöndesen porszívózó robotrabszolga (akiknek a felszabadítása végül elengedhetetlenné válna) duruzsolása közben a kanapén tespedve ujjbegyeinkkel internetezni, miközben toljuk magunkba a kapszulás csirkét.

photo_camera A Start Menü utáni világ.

Le fogunk ülni az asztalunkhoz, megfogjuk az egerünket, és a billentyűzetünkkel pöfögve kitöltjük majd a .ppt-ben a macskás képek közötti kenyérszöveget. A tudományos fejlődésnek vége.

A Microsoft ma kezdi el eljuttatni a felhasználókhoz a Windows 8.1 legújabb frissítését. Szerencsére még nem floppy-n, mert a technonyugdíjas munkásmozgalmárok még nem erősödtek meg annyira, hogy elvájták a tengerfenék optikai kábeleit. Még

Nekem kötelességem, becsületem a tájékoztatás, ezért elmondom, a Start Menü visszatérése mellett mi lesz az újdonság a mai frissítésben. De egy percig se gondolja senki, hogy én ezzel egyet tudok érteni.

  • A kezdőképernyőn megjelentek a kikapcsoló és a kereső gombok.
  • Már több csempe is kijelölhető a billentyű lenyomása közben, majd azok csoportosan mozgathatók.
  • A kezdőképernyőn a jobb egérgombbal a csempére történő kattintás a megszokott menüt hozza fel.
  • Mostantól a modern appok is kitűzhetőek a Tálcára jobb klikkel.
  • A Windows Áruház és a kijelölt appok alapértelmezetten ki vannak tűzve a tálcán.
  • Az érintőképernyő nélküli gépek a megszokott asztalt indítják el bekapcsoláskor.
  • A kurzort a képernyő tetejére tolva lehet minimalizálni és bezárni a modern appokat.
  • A kurzort a képernyő aljára mozgatva megjeleníthető a Tálca a modern appokban is.
photo_camera A Start Menü kivégzi az emberi lelket.

Nyolc pont az egész. Ezzel a nyolc ponttal mondunk le a csillagközi utazásról. Majd gondoljanak erre, amikor a kiégett, posztapokaliptikus Budapest utcáin élelem után kutatnak, és a kezükbe akad egy félig elégett, már alig olvasható könyv. Valamikor, valakik a munkásmozgalom nevében a nyomdagépeket is szétverték. De a vég a Start Menüvel kezdődött.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.