A 4-es metró című vers nyerte a 444 költészet napi versversenyét

KULTÚRA
2014 április 11., 10:27
comments 25

Zsűri ilyen nehéz helyzetben még nem volt. De késhegyre menő viták után (Bence mondta, hogy "ez nem rossz", Márk mondta, hogy "dehát ez szar", nekem meg "mindegy"), megszületett a végeredmény: a 444 költészet napi versversenyét, ahová a 4-es metró által ihletett alkotásokat vártunk, Poénta nevű versenyző nyerte, meglepetésre A 4-es metró című alkotásával.

Nyereménye egy 10 db-os BKV-gyűjtőjegy, ami hétköznap munkaidőben átvehető szerkesztőségünkben.

Íme a győztes alkotás:

4vers1b

A második helyezett Pécsi Marcell Cseszlovák költeménye, nyereménye a Metropolita című cédé Petruska Andrástól, akit szintén megihletett a 4-es metró:

HUNGARY-VOTE

Harmadik helyezést ért el Miklós A négyes című verssel. Nyeremény: nincs.

4-es metró – Átadás előtt a vonal

De hogy lássák, valójában milyen nehéz helyzetben volt a zsűri, és hogy még több verssel kedveskedjünk kedves olvasóinknak a költészet napján, itt az összes pályamunka. A zsűrit gyalázó, részrehajlással vádoló, szakmai kompetenciáját és esztétikai ítélőképességét gyalázó véleményeket a kommentek közé várjuk. Mindenkinek köszönjük a részvételt!

xxx

Ad notam:: "Lakodalom van a mi utcánban"

CBTC van a mi utcánkba', megnyitják a 4-es metrót máma,
Hivatalos vagyok oda én is, de nem mennék el, ha százszor üzennék is.

Ideges lett Tarlós Pista rája, az Alstomot akadozni látja.
Ne pereljél, Pista gyerek másra, a Siemensnek esküt tettél rája!

Vége van már a svédasztaloknak, nagy bánata van a konduktornak.
Forgatja az Alstom kontrollerjét, sajnálja a régi Mityiscsijét.

Esteledik, gyorsan kéne menni, de a rendszer nem akar már vinni,
Édes Pistám, fáj a szívem nékem, elvették a régi szerelőmet.

Este nézik az Alstom hibáját, elvesztették a vezérlés kódját,
De addig Pista nem fekszel alája, míg meg nem lesz a CBTC kódja!

Megvan már a CBTC kódja, gyere, Pista ülj be az Alstomba,
Tedd a kezed V-betű formába, hadd tapsoljon a város lakossága!

Üdv: biciklis bakter :)

- Marcell, a biciklis bakter

xxx
!!444!-es metró, én így szeretlek!

Erre vártunk régen, készülget 10 éve
most végre itt van, esküszöm megérte:
csillogó megállók, majdnem Európa,
ilyenről álmodtunk Demszky Gábor óta!
Gondos tervezés: a megállók közel,
így akkor sem lesz baj, ha sétálni kell,
mert kiszúrt velünk az ördögi technika.
És sikerült még időben átadni a
népnek.
Szép lett!
Köszöntjük és köszönjük a sok, öltönyös arcnak,
hogy újabb frontja nyílhat hát a rezsi harcnak!
Gyerünk hát polgárok, utcára serényen,
a vonaljegy ára sem kell égig érjen!
Legyen velünk inkább béke meg szeretet
és szervezzünk is gyorsan egy békemenetet
ezért, ezért!
És mindenki fogja meg a másik kezét
csillogó szemünket vessük hát az égre:
Itt van velünk, itt van nekünk, itt van bizony, Végre!

- Pápai Gábor

xxx
Hakaparamagyar...

Sokszor rosszul választ a magyar,
hogy föld alatt,
vagy felette kapar

Most is alant kanyarog a vas kukac,
hogy mennyit ért ez,
mint disznó alatt sárkupac

Fényes állomások, szép jövő
de az utasszám nem kecsegtető.

Az eredmény ennyi, nem lehangoló,
olcsóbb lett volna,
minden pesti alá egy hátasló

Vagy akár taxi, élete végéig
és nemcsak a kerülete széléig...

De tervben már a bővítés
mi annyi terhet róna rád,
miből két életet lehúzna egy nagycsalád...

Megint rosszul választ a magyar,
föld felett kéne,
de a föld alatt kapar...

János
xxx

Első vers
Állok a peronon, többed magam között,
Dicsfény-hányás közben egy metró megérközött.
Felettem a Nap süt, fényképez sok barom,
F-.zért vártuk ennyit e telik.rt napot.

Második vers:
Izzadt disznó csorda düböröbb ím felém,
Nyolcvanezer ember küzdd itt épp a helyért.
Zsúfolt hering party, megmozdulni nem tudsz,
Olyan mint a Doboz, csak nem szól a tuc-tucc.

És még ez is:

A Rákóczi térre mehetsz két jó mellért
Az LSD trippre legjobb a Szent Gellért.
Labirintus módra ott a Móricz körtér,
Bálnás Jónás lehetsz, ha Bikás parkból jöttél.

- Zoltán

xxx

Sötét fellegek lebegtek Budapest ege felett
Hisz' nem tudtak négyesmetrózni benne az emberek
Átokként ült rajtuk Demszky tehetetlensége
Húzta a projektet, mint más a jó magyar rétest

De megálljt parancsolt a délceg Tarlós Pista,
Mint mindent, ezt is derekasan helyrehozta
A hálás nép arca kipirosodott az örömtől:
"A Keletiből tizenhárom perc csak Kelenföld!"

A monumentális csarnokokban meg-megállnak
Visszaemlékeznek nemzetünk meghurcolására
Emelt fővel bár pár könnycseppet elmorzsolnak
Bíznak a jövőben, mert végre négyesmetrózhatnak!

- Dávid

xxx

Cathcart ezredes: M4(44)

Nem láttalak még, de hallottam már rólad
'98 óta, s akkor hittem még a szónak.
Láttam a tv-ben: 5 évet ígért a Gábor,
Budapestnek metrót! Újat! S jött a földi mámor.

De kinek szeme-füle volt, már akkor is úgy tudta,
hogy a szegény Budapestnek erre biz nem futja.
Tartsuk napirenden hát e csodás magyar metrót,
s várjuk meg a pénzt az Uniótól, ami nem volt.

Vikor király, magyar király vágtatott be kuszán,
"Bűnös város Budapest, utazzon csak a buszán!"
De elmúlik a 4 rossz év, s elindulhat a móka,
Boros-Bochkor fúrópajzs? Ne is beszéljünk róla.

És a költség emelkedik, repkednek a kötegek,
és a nép meg zúgolódik "bitófát, meg kötelet!"
De a Gábor olyan kedves, nem lop ő és nem barmul,
s ma Uniótól kicsalt pénzzel Horvátországban barnul.

S aztán jött az új döbrögi, István lett az új ispán,
kihúzogatott pár tételt az építési listán.
Kettes szakasz? Mi a fasznak? Hármasról már szó se volt,
Hídépítő, Strabag, Vegyép, csak nekik volt jó a bolt.

452 milliárd, és nincs 8000 méter,
de gazdagok vagyunk, minek itt spórolni a pénzzel?
Impozáns tág állomások, hadd lássa a pórnép,
mire is megy el a csökkentett családi pótlék.

Így hát kedves olvasó, ha utazol a négyesen,
ne légy demagóg mint én, és ragyogjál csak fényesen.
Büszkén nézzél körbe, máshol ilyet nem is láthatsz,
hogy egy országnak jelképén a föld alatt vágtatsz.

xxx

Örömünnep
(Megélhetési vers)

Március 28. péntek
Örömünnep a népnek
Beforrt már a régi seb
Szép lett megint Budapest
Elindult a város apraja-nagyja,
Hogy az új kincsét felavassa
Megteltek a szerelvények,
Dolgoztak a fényképészek
Amatőrök, profik, tinik
Pörögtek a tuti selfiek
Aleska csak spárgázott,
A többiek meg száj-tátott
Arccal vették birtokba,
Amire vártak oly régóta

Én amúgy nem használom, mer' minek?
Nem is vagyok híve a tömeghisztinek
Csak nincs zseton és lejárt a bérletem,
Szóval nyerjek én, ha kérhetem!
(2014, Budapest)

Üdvözlettel:
László

xxx

Óda a Nénihez a négyes metró felé

Én csak azt akartam tudni,
Nem érdekelt a tej ára, ahogy az sem,
Hogy a piacra indult éppen.

Azt az egyet akartam tudni,
Nem azt, hogy kevés a nyugdíj,
Vagy, hogy otthon hagyta az esernyőjét.

Amit meg akartam tudni, és nem
Azt, hogy hangos este a Király utca.
És a várnegyed sem érdekelt.

Én csak azt akartam tudni,
Kedves Néni, (így, nagy betűvel),
Hogy megáll-e a négyes metró

A Rákóczi téren, ha már a lejárót
Sikerült megint lezárni valakinek?
Csak ezt szerettem volna tudni.
--wilbur walsh
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A négyes

A föld alatt végezzük mind,
utazunk egymás mellett
férgek és kukacok közt
az ismeretlenbe, a Rákóczi térre
s most, ennél a négyesnél
tátott szájjal ébredünk csak
rá a szomorú igazságra,
a világ szebb lett idelenn,
mint odafent

- Miklós

xxx

A-túránk az M4-en

Kelenföld kies mezején
egy gondolat hasít belénk:
Érdekel a négyes metró
mert a többi már túl retro.

Csináljunk ebből túrát,
s stresszoldó alkoholkúrát!
Feljövünk minden peronról,
s fröccsözünk ott, hol a nép tombol.

Kelenföldi MÁV-állomás,
A szomjúság itt rémlátomás.
Ha félrenézel és megbotlasz
biztos, hogy kocsmába hullasz.

Bikás parknak fura neve,
és rohadt nagy rét jár vele.
Bálna csücsül kukac felett,
mellette 120 a feles.

Az Allee-t hívjuk Újbudának
kricsmi nincs itt, ez a bánat.
Akkor szívjunk el egy cigit.
Nincsen vége a Móriczig...

A körtéren friss a pizza,
étkezés az ivás nyitja.
Az állomás itt is templom,
szép is, új is meg még nem tom'.

A Gellért tér jön most, azt hiszem.
Te az nem dinnyehéj a vízen?
Körbefigyelsz, minden csillog,
csak a sörcsap, mi nem villog.

Akkor irány a Fővám tér,
M4 sebes, hamar átér.
Innen viszont sétálhatunk,
messzebb van csak oázisunk.

Mint a szomszéd telekvégre,
úgy érsz át a Kálvin térre.
Szálljunk át az M3-ra?
De hülye vagy, ott egy kocsma!

Ezzel túránk folytatódik,
egész a Rákóczi térig.
Az állomás itt sem csúfság,
nem úgy, mint anno a kurvák.

A II. János Pál Pápa tér
- nem hittem, hogy egy sorba kifér -
Nem túl szép és hívogató,
egy éke van csak: négyes metró.

A Keletibe fut a vonat:
egész sztyeppe a föld alatt.
Akkora az aluljáró,
hogy beférne egész Kairo.

Kalandjaink végére érünk,
eddigre furán beszélünk.
Vagy én mondom, vagy a cefre:
Tök szép metró épült Pestre.

- dráva

xxx

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja
miközben Viktorunk a metrót avatja
Nincs egy árva forint sem országunk zsebében
mindent elköltöttünk a választás hevében.
Az alagút hűvösében tíz tizenkét szolga
mégis tapsol lelkesen ha a vezért meghallja.
Hej pedig üresen, vagy félig rakottan
Alstrom metrókocsik száguldoznak ottan!

Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel
Tarlós István polgármester sajtósokat kémlel
Jönnek ám a népek ahogy meg van írva
el is szalad Demszky Gábor fej lehajtva, sírva.
Az ellenőrök nem dolgoznak, inkább csak delelnek
Kordonok közt utasokat oda vissza terelnek
Felül a nép húsz év után az átadott vonatra
szánakozva gondolván a hanyatló nyugatra

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken
Meddig a szem ellát puszta földön, égen.
Vele van még Rogán Antal kinek háza szerény
jelmondata hit, szeretet, becsület és erény!
Széles alagútba a Vezér messze bámul
mintha más mezőkre vágyna e határul.
Azt hinné az ember Paksra gondol éppen
úgy sugároz az arca a választási képen!

Hé paraszt melyik út megyen itt Budára?
Kérdi tőle Feri hetykén, csak amúgy félvállra;
De Viktornak a szó szívébe nyillalik
És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik
Hm, paraszt én! emígy füstölög magában,
Hát ki volna úr más széles e határban?
Mesteházy talán, és neve nincsen pártja
aki majd a kétharmadot áprilisban váltja?

De ki vína bajt az égiháborúval,
szélvésszel zimankós viharos borúval?
És ki vína Isten tüzes haragjával,
Hosszú, kacskaringós, sistergő nyilával?
Mert csak az kössön ki Viktorral, ha drága
S nem megunt előtte Isten szép világa;
Jaj-keserves annak, aki jut kezébe,
Meghalt anyjának is visszarí ölébe.

Elvonul a hadnép hosszú tömött sorban,
Viktorról beszélnek az egész unióban;
Mindenik mond néki nyájasat vagy szépet,
Mindenik derít rá egy mosolygó képet;
Egyik így szól: "Bajtárs! mért nem jősz Budára?
felállhatnál szónokolni a Várbazárra!
Így zárult hát dicsőséggel e szerény kis ének
viszonzásul a 444-től buszjegyeket kérek!

 

- Aviator

xxx

Négyes

A négyes az igaz magyar titkos vágya,
Szextől átizzadt karibi függőágya,
Visszafoglalt Trianon és Erdély együtt,
Jelképe mindannak, ami eddig nem 'gyütt.

Az okos szőke, aki ha más nem, legalább a viccet tönkreteszi,
Meg a boldog magyar, aki, csak a mesében nem a kenyeret eszi.

Nem vagyok pesti, de a négyes nekem is egy csoda,
Régóta várt 10 fogásos vacsora,
Ami kicsit savanyú, meg lejárt, de a miénk,
Most van meg, pedig 30 éve robog elibénk.

A csaj, aki keresztény, ezért el kell venni,
És ettől olyan jó lesz, hogy csak be kell neki tenni.
Jelképe mindannak, ami Demszky meg Tarlós,
A nemzet elfeledett keresztneve, ma Balfasz egykor Balsors.

- Márk

xxx

Ó Hazárd!

Nem tudom, mióta épülsz
És mi volt a koncepció.
Gyors ugyan nem vagy, de készülsz
Ez legalább elmondható
Sehogy sem érem a léted
Mert sok a négyszázmilliárd
Ebből lehetett volna bármi
Theáter úgy kvadrilliárd
Rólad lehet majd dumálni
Ó isteni csodás hazárd.

- Tibor

xxx

Négyes metró, te
Bár sokáig épültél
Mégsem érdekelsz.

Üdv,
-  Árpád

xxx

Egy, kettő, három, négy, négyes metró hová mégy?

Egy. Az Andrássyn megy.
Kettő. Dunát kettémetsző.
Három. Újításod várom.
Négy. Hogyhogy erre mégy?

Egy. Veled menni kegy.
Kettő. Gyors és elérhető.
Három. Ne legyen tűzkárom.
Négy. A legragyogóbb légy!

Egy. Kell egy gyűjtőjegy.
Kettő. Bár lehet akár kettő.
Három. De árát drágállom.
Négy. Jó lenne inkább ingyen.

- Nóri

xxx

Ráböksz Ájfónra, sietnél dolgodra.
Hiába a 4G, frankó hipernet!
Ha egyszer most felesleges hóbort,
Nem a metró jön.

Nézel az égre, bentről a sötétből.
Ez kell e népnek? kérdezed csendesen.
Műszaki hiba okozza a késést,
A tömeg mérges.

Ejnye ez már sok, nem bírom ám tovább!
Míg elhárítják hibát a nagyurak,
Bedobok egy hambit és egy lájt-kólát,
A jó Szábvéjbe'.

Ó 4-es metró, vihetnél már tova!
S az újságíró lelkem háborgása
Hát rögvest alábbhagyna, csillapodna.
Induljunk nyomban!

- zoltan1szultan

xxx

Metró suhan csendesen,
Hegyen-völgyön - na ott nem.

Modern, míves, elektromos,
Immár négyes számmal honos.

Kérdezem én: mit rejt a mély?
Kocsit, melyen utazni kéj.

Állomása csinos, tiszta,
Nincsen benne masiniszta.

Soraimat azzal zárom:
Négy a metró, nem csak három.

- Balázs

xxx

Ugyan olyan nap mint a többi,

mégis tudom, hogy ma meg fogok lepődni,

hiszen nem áll meg a buszom ott ahol szokott.

Nem mehetek a Sasadinál tovább

megtiltották, mert ha mehetnék

nem lenne kihasználva az új remény!

A csoda, ami földünk alatt szalad

láb nélkül és fej vesztve. Örülök, hogy

nem kellett a közelébe sem mennem az

átadáskor, mert lehet hogy eltapostak

volna a selfiző emberek.

Ilyen szempontból tényleg csoda,

majdnem többen voltak aznap,

mint egy hétvégén akármelyik

múzeumban. Tessék a kultúra.

Na nem mintha nem lenne csudaszép,

ez az új szerkezet, hiszen még

csak 3 metró van Budapesten

kell az a 4. a legkisebb is,

mert így úgy tűnik megéri ide jönni.

Igaz hogy nagy ímmel-ámmal, de be kell látnunk,

hogy fölösleges, bár ezt nem nézi ma már a kutya sem.

Na de azok a megállók!

Meg kell hagyni érnek valamit,

bár örültem volna egy pár Dalinak,

vagy Mark Rydennnek,

és az sem lett volna ellenemre,

ha Joker és Batman száll le mellettem.

Minden esetre teljes elismerésem, hogy egy

jó 16 év alatt sikerült

Össze hoztak egy metrót, ami

remélem még sokáig megy Budapesten keresztül.
- Zsófi

xxx

De!zeti dal

Mozgólépcsőre, magyar ma,
nem leszünk mi ott se gyarma
t a föld alatt se, de nem ám,
ez, mit minden kis porcikám
kíván, immár majd tíz éve,
de megértem, és megérte!
A BKK jegyeiből
kezelünk, kezelünk.
bliccelni már
nem merünk, nem merünk.

Mint csavaron békemenet,
emelkedik az életed
színvonala, ível fennen,
Kelenföldre, ha kell mennem…
Hetes busz? Nekem túl retró,
ide veled négyes metró!
A BKK jegyeiből
kezelünk, kezelünk.
bliccelni már
nem merünk, nem merünk.

Állomásink domborulnak,
utasaink kiborulnak:
Mit megszoktak, hol a füst?
Miért nem kék, mért ezüst?
Mért nem zötyög, mért nem rángat?
Hát mert négyes, és nem hármas!
A BKK jegyeiből
kezelünk, kezelünk.
bliccelni már
nem merünk, nem merünk.

- Gyula

xxx

egy némber megy ott a négyesen
(biza új metró az, édesem)
lehetne peronőr,
kalauz, rezonőr -
de csak egy Valaki-né, gyesen

- Pécsi Marcell Cseszlovák

xxx

Csak állt és várta
Kezébe hosszú esték
Gombját babrálta
Nincs itt más
Nem is találta
Hisz nem is volt

Elhagyta és nem kereste
Kezében a másik teste
Elmúlt hangok
Minden este
Áldott este

Hisz nem is kérte
Haza hogy találna
Kit örökké várna
Mit nem lehet
Elengedni
Csak hagyni elveszni

Vonatok hűvös magánya
Lent a fény
Megtörve, állva
Kabátja
Gombját babrálva
A következőt várta

- Orszagh

xxx

HAIKUK

A Keletinél

a mozgólépcső alján

foltokat láttam.
Érdes a peron,

innen lépsz a kocsiba.

Nem eshetsz alá!
A Rákóczinál

hült helyük a kurváknak.

Van viszont metró.
Fővám téri űr.

Inverz domb született itt,

egy hegynyi pénzből.
A Gellért téren

halacskák úszkálnának,

de most még nincs víz.
Kész lett a metró.

A húsvéti nyúl nekünk

Egy Fabergét tojt.
- PÁ

xxx

ez a szerelem:
belépsz, és zár az ajtó,
négyes metró -- óh!

ergonóm ülés,
testemhez úgy simuló
négyes metró -- óh!

tavaszi románc,
pár apró percig tartó,
négyes metró -- óh!

éj leszálltával
paplan-föld alá bújó
négyes metró -- óh!

- Zsolti

xxx

Ssss

a tömeg felállva éljenzett és képzelgett
mennyivel jobb lesz az élet metron
hogy többet majd nem lépeget sőt itt még csöves is kéreget
mennyivel jobb a metron

mikor nem várták azt a fúró mondott egy unalmast
a képnek vége marad minden, mint régen
sok dolgos munkás épp meg szokta azt
hogy bágyadva néz a kék égen

De ha elkezdtük nem hagyjuk abba
Folytassuk mint az egyesült Abba
Gondolta politikus és ezért
Végül a projekt véget ért

Megérte a metro az elköltött pénzt?
Bár inkább vettünk volna rajta észt
De ténylegesen szükség volt rá
És elkészült a Demszky-oltár

- Sándor

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.