Egy megmenekült magyar prostituáltat fogadott Ferenc pápa

vallás
2014 április 11., 10:53
comments 7

A Bors ír arról, hogy kiszabadult szexrabszolgákat fogadott privát találkozón a pápa a Vatikánban. A találkozón részt vett négy nő egyike volt Boglárka. A beszélgetésre egy emberkereskedelmi konferenciával egy időben került sor, ezen húsz ország rendőrségeinek képviselői tanácskoztak. Ferenc pápa a konferencia résztvevőivel való beszélgetés után azt mondta, hogy az emberkereskedelem az emberiség elleni bűncselekmény. Ezután beszélgetett a négy nővel, Boglárka mellett egy chilei, egy argentin és egy cseh sorstársával is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.