10 ezerért két fiatal nővel akart szexelni, zsarolók tönkretették az életét

bűnügy
2014 április 17., 07:49
comments 36

Vádat emeltek Nagykanizsán két férfi ellen, akik készpénz, áruhitelek és jelzálogkölcsön formájában egy szexuális szolgáltatását igénybe vevő férfitól több millió forintot zsaroltak ki néhány hét alatt.

A férfi 2012 áprilisában az interneten lépett kapcsolatba egy szexuális szolgáltatást hirdető nővel, egy nagykanizsai lakásban 10 ezer forintért két fiatal nővel akart szexelni. Az együttlét alatt a lakásban megjelent egy férfi és egy nő, kiabálni kezdtek, hogy ők „Pest rémei”, a lakás az ő tulajdonuk, annak használatáért fizetni kell, különben elbánnak a férfival. A sértett ijedtében 45 ezer forintot adott át.

Pár nap múlva egy 47 és egy 28 éves férfi jelent meg a sértett lakásánál, rátámadtak, és közölték vele, hogy a szexpartnere még nem múlt el 18 éves, ezért ha nem fizet 300 ezer forintot, feljelentik erőszakos közösülés miatt. A férfi ekkor 20 ezer forintot fizetett.

A zsarolók a sértett helyzetét és lelkiállapotát kihasználva folyamatosan pénzt követeltek, áldozatukat az utcán megveréssel, lakása és autója szétverésével fenyegették meg, ha nem fizet. A férfi közölte, hogy nincs pénze, mire néhány napra elvették autója iratait és kulcsait is, és egy biankó adás-vételi szerződést írattak alá vele.

A már lelkileg tejesen összeomlott, folyamatos félelemben élő sértett a lakásán 165 ezer forintos gyorskölcsönt vett fel egy pénzintézettől, majd 450 ezer, 176 ezer és 207 ezer forintos áruvásárlási hitelt igényelt, egy 192 ezer forintos laptopot vett, és 200 ezer forintért négy telefont is vett hitelre. Mindezeken felül a lakására terhelt jelzáloggal 3 millió forint kölcsönt is felvett egy banktól, és minden pénzt és műszaki cikket odaadott a zsarolóinak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a két, szabadlábon védekező férfi ellen zsarolás miatt emelt vádat, és börtönbüntetést indítványozott ellenük. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.