Az Apáczai Kiadó államosításának igaz története

POLITIKA
2014 április 24., 10:42
comments 22

Túlzás nélkül állíthatom, hogy az év eddigi legszórakoztatóbb interjúját közölte saját honlapján a nemrég államosított Apáczai tankönyvkiadó a saját igazgatójával. A kérdező Román László és a válaszoló Esztergályos "Tanár úr" Jenő ügyvezető külön-külön is méltók lennének az Obersovszky-díjra, együtt pedig utolérhetetlent és maradandót alkottak, pedig csupán arról volt szó, hogy hogyan és miért is államosították a kiadót:

Mert Esztergályosnak a Veled, Uram! című színdarab közben eszébe jutott, hogy fel kéne ajánlani a kiadót a "Hazának", a "Nemzetnek", és hála Istennek, ez a szándék találkozott "Államtitkárunk" akaratával is.

De nem is csigáznám tovább magukat, jöjjenek a részletek!

Az interjú vitathatatlanul legjobb öt mondata:

  1. Ebben a tragikusan megrázó pillanatban nagyon halkan súgtam feleségemnek, hogy (már bocsánat, az érdemtelen hasonlatért!) nekünk nincs koronánk, de mi is felajánljuk az Apáczai Kiadót ennek a Nemzetnek, ennek a Hazának, „a homloknyi Magyarországnak”.
  2. Rendkívül nagy hálával és köszönettel tartozom Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Miniszterének, aki eredeti, lelkészi hivatása alapján is rendkívül tiszta ember.
  3. Tudom, hogy az árral kapcsolatban nem illik, sőt nem is szabad kérdezni, mert szigorúan titkos, de ugye, azután érdeklődhetek, hogy anyagilag elégedett-e az értékesítéssel?
  4. Ebben – az átadás-átvételben különben sem az anyagi kérdés az első, hanem az, hogy az Apáczai Kiadó 24 éves szakmaiságát, eszmeiségét és szellemiségét tovább tudjuk-e éltetni sok tízezer Pedagógus Kollégánk és sok százezer gyermek örömére – mondhatnám a magyar társadalom számára. (Külön felhívnám a figyelmet a gondolatjel kreatív használatára!)
  5. Ugye tudod, hogy az Apáczai Kiadót Te most piedesztálra tetted. Megépítetted a magyar tankönyvellátásban a szobrodat.

Top 5 Nagy Kezdőbetűvel Írt Köznév:

  1. Államtitkárunk;
  2. Miniszter Úr;
  3. Miniszteri Biztos Úr;
  4. Pedagógus Kollégák;
  5. Vezérigazgató.

Top 3 random hivatkozás az Úristenre:

  1. Szeretném remélni, ha majd odafent az Úr színe előtt el kell számolnom a tálentumokról, akkor elmondhatom, hogy igyekeztem eme földi létemben sok mindent megtenni azért, hogy méltó legyek a Gondviselés kegyelmére.
  2. Együtt volt a család, és ünnepi díszbe öltöztettük a lelkünket, és megnyitottuk szívünket, hogy befogadhassuk a Megváltás boldogító érzését.
  3. Számomra megható és rendkívül felemelő, hogy engem a jó Isten mindig a „kötényében hordott”.

Emberek, ha nem ellenségei saját maguknak, akkor rászánnak bő tíz percet a teljes interjúra! (Via Átlátszó Oktatás)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.