Ijesztően terjed a szaúdi koronavírus

Egészségügy
2014 április 24., 19:33
comments 4

Csütörtökön a szaúdi egészségügyi minisztérium újabb 13 megfertőződött emberről számolt be, és két újabb halálesetről. A gyógyíthatatlan MERS, azaz a szaúdi koronavírus végzett velük. A betegséget halálosabbnak tartják, mint a SARS-vírust, ami 2002-es kitörésekor több mint 800 embert gyilkolt meg Kínában.

2012 óta 83 ember halt meg a MERS-nek köszönhetően csak a szaúdi királyságban, de ütötte már fel fejét a szomszédos Egyesült Arab Emirátusokban is. Jelentések szerint Mekkába érkező maláj és Fülöp-szigeteki zarándokok is érintkezhettek fertőzött személyekkel.

Az igazán aggasztó viszont az új esetek számának növekedése az elmúlt hónapokban. A szakértőknek nincs könnyű dolguk, mivel a szaúdi hatóságok ritkán adnak ki információkat, ezért a WHO sem tudja rendesen monitorozni a járvány alakulását. Azt sem lehet megállapítani egyelőre, hogy a vírus mutálódott-e egy olyan törzsre, ami könnyebben terjed emberek között. 

Jelenleg még az is kérdés, hogy hogyan tört ki a mostani járvány. A legelterjedtebb gyanú szerint tevék vagy denevérek hordozhatják.

Hétfőn a szaúdi kormány menesztette az egészségügyi minisztert, mindenféle hivatalos indoklás nélkül. Utódja transzparensebb működést ígért.

A közel-keleti légúti megbetegedésnek (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) nevezett koronavírus főként krónikus beteg, idősebb emberekre veszélyes. (via Washington Post)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.