A szerb miniszterelnök szerint 1000 éve nem volt ekkora árvíz

katasztrófa
2014 május 18., 14:23
comments 5

Katasztrofálisnak nevezte a szerbiai árvízhelyzetet Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, Belgrádban azt mondta: 1000 éve nem volt ekkora ár a térségben. A Belgrádtól 30 km-re fekvő Obrenovacon, ahol még mindig a legsúlyosabb a helyzet, 12 holttestet találtak – mondta. Vucic attól tart, az áldozatok végső száma ennél magasabb lesz.

A településen a Kolubara folyó öntött ki, ami a helyi szénbányát elárasztotta. Ez a bánya látja el a Nikola Tesla hőerőművet, ezért fennállt annak veszélye, hogy megszűnik az ország áramellátása. A kolubarai szénbányában a becslések szerint 100 millió eurós (30,5 milliárd forint) kár keletkezett. Szerbia legnagyobb szénbányáját minél hamarabb újra kell indítani, hogy ne kelljen külföldről áramot importálni – mondta Vucic. A Nikola Tesla hőerőmű az ország villanyáram-ellátásának a felét fedezi. Az energiaszükséglet további 20 százalékát a kostolaci erőmű adja, amit a megáradt Mlava folyótól mentettek meg.

A rendőrség, a katonaság és a szerbiai és a külföldi mentőalakulatok több mint 25 ezer embert mentettek ki az országban. Az előrejelzések szerint a Száva folyón szerdáig újabb árhullám várható, ezért a védekezést még nem szűntetik meg. Az országban még nem oldották fel a csütörtökön kihirdetett rendkívüli állapotot. A politikai és kulturális események elmaradnak, de a tanítás hétfőn már megkezdődik. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.