Európai Békemenet jöhet

POLITIKA
2014 június 05., 11:28
comments 231

A Civil Összefogás Fórum az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára alakítaná át az Európai Uniót, az erről szóló javaslatukat elküldik a közösség vezetőinek

– közölte a szervezet sajtótájékoztatóján Fricz Tamás CÖF-alapító, aki szerint:

közös irányítás alá kerülne a külügyi, a hadügyi és a pénzügyi adminisztráció. Ez nem jelentene föderációt, mert egyéb területeken, a szubszidiaritás jegyében, éppen decentralizálni kellene a döntéshozatalt.

Az Európai Unió krízisének oka az identitás- és demokráciahiány meg a gigantikusra nőtt bürokrácia – mondta. Az átalakítás szerinte elősegítené közös célok megfogalmazását, így az európai identitás kialakulását, mert az EU a külső, a világ többi része felé irányuló politikáját hangolná össze a közös külüggyel és hadüggyel, a közös pénzügyek segítségével pedig fel lehetne lépni a globális pénzügyi csoportok spekulációs támadásaival szemben. Ugyanakkor vissza kell fogni az uniós bürokrácia túlhatalmát és a feladatok felét visszaadni nemzetállami hatáskörbe.

Csizmadia László, a CÖF másik alapítója szerint az EP-választások után megfogalmazható fő üzenet az, hogy „az Európai Unió irányítói végre vegyék tudomásul azt, hogy a nemzeteknek van uniója és nem az unió elitjének vannak kiszolgáltatott nemzetei”.

Céljaik megvalósítása érdekében nem tartja kizártnak egy európai békemenet megszervezését sem.

Arról is beszélt, hogy a CÖF és a Szellemi Honvédelmi Mozgalom nemzeti konzultációja, országjárása nyomán elkészítették a Nemzeti Társadalmi Szerződést, amit el kívánnak küldeni a kormányzatnak. Ebben azt javasolják, hogy:

  1. A kormány támogassa a külhoni magyarság autonómiára irányuló törekvéseit.
  2. Törekedjen arra, hogy a civileket bevonja az őket érintő jogalkotásba.
  3. Erősítse a nemzetállami szuverenitást és akadályozza meg a globális piacnak az állam elfoglalására irányuló törekvéseit.
  4. Harcoljon az antiszemitizmus, a rasszizmus, a keresztényellenesség ellen.
  5. Támogassa a gyermekvállalást.
  6. A magzati életet illesse meg a védelem.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője szerint új európai alkotmány kialakítása szükséges, a nemzeti identitás erősítése, az idősek, szociálisan rászorulók és fogyatékkal élők védelme, a kisebbségi jogok érvényesítése érdekében.

Fricz Tamás szerint ha valósak azok a sajtóhírek, miszerint Bajnai Gordon a Bilderberg-csoport dániai találkozóján valóban Magyarország gyengítését szorgalmazta, akkor a személye nemzetbiztonsági kockázatot jelent és nincs helye a közéletben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.