Interjút adott a pápa. Azt mondta, van pedofil bíboros. Aztán a szentszéki szóvivő pontosíttatta a szöveget

külföld
2014 július 13., 14:35
comments 66

Pontosította a szentszéki szóvivő vasárnap a La Repubblica című olasz napilapban aznap megjelent, Ferenc pápával készített interjú két mondatát.

A lap honlapján is megjelent pontosításban Federico Lombardi magyarázatként hozzáfűzte, hogy szerinte nem klasszikus értelemben vett interjúról van szó, mivel rögzített válaszok helyett a cikk szerzője a pápával folytatott beszélgetést emlékezetből idézte fel. Lombardi atya közölte, hogy a cikkben szereplő két kijelentés nem adható a pápa szájába.

A szentatya az interjúban egyebek között az egyházat fertőző pedofíliáról beszélt. A lapban eredetileg megjelentek szerint azt mondta:

"Megbízható adatok az egyházon belüli pedofíliát két százalékra értékelik. Ennek az adatnak meg kellene nyugtatnia, de bevallom, egyáltalán nem nyugtat meg. Ellenkezőleg, nagyon súlyosnak találom. Két százalék a pedofil pap, közöttük van püspök és bíboros is".

Lombardi az utóbbi mondatot pontosította utóbb, kérve, hogy ne tulajdonítsák a pápának azt a kijelentést, hogy a pedofilok között bíborosok is vannak.

Ferenc pápa másik témája a papi nőtlenség, a cölibátus volt. A lapban megjelentek szerint az egyházfő azt mondta, hogy a papi nőtlenséget a 10. században vezették be,

"...a probléma fennáll, de nem nagy súlyú. Idő kell hozzá, de vannak megoldások, és meg fogom ezeket találni"

A szóvivő szerint viszont nem adható a pápa szájába az a kijelentés, miszerint a papi cölibátusra ő talál megoldást. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.