Komoly ember lett Orbán Gáspárból

futball
2014 július 14., 11:09
comments 158

Gás­pár sze­rint a dísz­pá­holy­ban nem le­het nor­má­li­san szur­kol­ni, ezért nem oda ülünk

- nyilatkozta még 2007-ben Orbán Viktor, amikor Athénba repültek az akkor 16 éves fiával a Bajnokok Ligája döntőjére. Az volt akkor az ötödik BL-döntő, amit együtt néztek meg.

De Gáspár felnőtt, ezt tegnap elég világosan kiderült a vébédöntőben. Nem a pályán, a VIP-ben:

photo_camera Fotó: AFP

Orbán Viktor a legutóbbi öt vb-döntő mindegyikén ott volt, 1998-ban miniszterelnökként első külföldi útja Chirac elnök meghívására Párizsban volt, a finálét nézte meg.

Ott nem volt látható mellette még Gáspár:

photo_camera Fotó: AFP

Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtós korábban azt nyilatkozta, hogy Orbán a FIFA-tól kapott meghívást idén is, ahogy eddig, jegyet és szállást is biztosítanak számára, az útiköltséget viszont nem. A Bors korábban azt írta, hogy a FIFA-tól kapott meghívó két főre szól. Ezek szerint tényleg. Az útiköltség így is milliós tétel lehetett.

Gáspár a hírek szerint a nagyobb események közül tanulmányai miatt csak a 2008-as Európa-bajnoki döntőt hagyta ki. A legdíszebb páholyban viszont eddig nem volt látható. Ahogy más politikusok rokonai sem.

2010-ben, Dél-Afrikában például Gáspár nem az apja mellett, hanem Csányi Sándorral nézte a döntőt. Nem rossz helyről amúgy:

photo_camera Fotó: AFP
photo_camera Akkor még nyakkendőben, de szemüveg nélkül. Fotó: AFP

A 2012-es Európa-bajnokság döntőjében, Kijevben pedig Lech Walesa foglalta el az egyik széket mellett. 

Hogy Orbánék mikor kinek szurkolnak, az nem teljesen világos. Az athéni BL-döntőben a Milannak a Liverpool ellen. 2010-ben viszont az Inter-szurkolók közé ültek be a madridi BL-döntőben (a Bayernnel játszottak).  2011-ben sajnos még mások foglalták el a jó helyeket Orbán mellett, amikor Platininél is hamarabb rázott kezet a játékosokkal.

ovbldonton

Ezen a videón 4:08-tól látható a sok kézfogás. Valamiért nem mindenkinek jutott.

Legközelebb 2016-ban lesz válogatott nagy torna, Franciaországban Európa-bajnokság. Reméljük, már a Felcsútban játszó Gáspárral a gyepen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.