Ha úgy tüntetsz egy DK-s rendezvényen, ahogy Gréczy Zsolt mondja, akkor csak folyamatosan sértegetnek és a feleségedet fenyegetik veréssel

POLITIKA
2014 július 15., 13:41
comments 328

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője tegnap az ATV-ben útmutatót adott ahhoz, hogy lehet megfelelően tiltakozni DK-s tüntetésen a DK ellen.

Nem úgy, ahogy

Cigányozás helyett baloldali megoldást!

táblával ácsorgó, ezért megvert Gulyás Márton. Akiről a DK részéről nem állítják, hanem kérdezik, nem az Együtt-PM provokátora volt-e véletlenül.

Gréczy szerint Gulyásnak nem kellett volna befúrnia magát a tömegbe, ahol a tömegpszichózis miatt elcsattant egy-két pofon.

Hanem ez a helyes:

Gulyás Márton kifejezhette volna a rosszallását a Demokratikus Koalíció megszólalásaival szemben, úgy, mint Setét Jenő Brada vagy más roma polgárjogi aktivisták, akik oldalt álltak a színpad szélén, feltartották a kis táblájukat. Lehet, hogy néhányan rájuk kiabáltak.

Setét Jenő Brada a következő táblával tiltakozott a bűnöző cigányokat emlegető volt miskolci rendőrkapitány polgármester-jelöltsége és Eörsi "Statisztikailag igenis létezik romabűnözés" Mátyás mondatai ellen.

photo_camera Fotó: Facebook/Harkai Péter

A példásan tüntető Setét Jenő így élte meg a szombatot:

setetjeno setetjeno2

Facebookos bejegyezéseiben azt írta, hogy folyamatosan zaklaták őket. Pofon nem csattant, de amikor a feleségére rátámadtak és a kezéből megpróbálták kitépni a papírt, akkor ráüvöltött a támadóra, mire őt kezdték szidni. Egy öreg "demokrata" pofánverést ígért nekik, egyfolytában sértgették őket.

Azt is írja, hogy

Szégyelhetik magukat! Elég gárda és Jobbik-ellenes tüntetésen vettem részt, de még ott sem ért ennyi inzultus! Tróger hiteltelen szarháziak! Nácibeszéd pártoló kétszínű senkik. Eörsi Mátyás bűnözés már pedig van! Mert a hülyeség is bűn ilyen statuszban!!!

Setétet még győzködtek is, hogy Pásztor csak az igazat mondta, és Fidesz-bérencnek is titulálták.

Szerinte viszont történetesen jelenleg a DK az, aki megágyaz egy következő Fidesz-győzelemnek azzal, hogy nem kérnek elnézést a cigánybűnözőzésért, hanem magyarázzák és védik. "Még Eörsi is statisztikai romabűnözésről beszél! Elment az eszetek! Senkivel nincs dolgom, aki elfogadja, terjesztei, védi a ciganybűnözés jobbikos fogalmat!!! Aki ezt használja, rasszist módon beszél. (...) Úgy veritek szét magatokat, ahogy akarjátok, nem az én dolgom, hisz nem vagyok dk-s! De látom micsoda károkat okozott ez az ügy, meg a szombati barbár dk-s magatartása is!!! És persze lehet, hogy kilép Hell Pista, ti meg azt mondjátok erre hogy viszont belepett 30 fő. De ha ez a 30 fő a cigányozás miatt lépett be, akkor szégyelhetnétek magatokat! Képmutató, kétszínű, hazug, áruló magatartás, mégpedig demokratikus értékek elárulasa! Az a baloldal amelyik rasszista nyelven beszél, az egy lépessel közelebb került a nemezetiszocilista irány felé. Ha nektek ez kell, a ti dolgotok, de akkor ne akarjatok antináci demokratáknak tünni!"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.