Vádat emeltek egy nő ellen, mert a gyereke nem járt iskolába, óvodába

bűnügy
2014 július 25., 06:48
comments 26

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy nő ellen, mert gyerekét nem járatta rendszeresen iskolába, óvodába, így veszélyeztetve annak szellemi fejlődését. A most tizenhárom éves kislányt anyja nevelte Nagykanizsán, Becsehelyen majd Zalakomárban és már az óvodába járással is gondok voltak: 2006 szeptemberétől rövid idő alatt 53 igazolatlan hiányzás jött össze. Az asszony a következő évben sem járatta lányát az oviba. 2007-ben is indult már egy eljárás az asszony ellen, aki a tárgyalásokon sem jelent meg, ezért a jegyző védelembe vette a gyermeket.

A nő ezután járatta egy ideig iskolába, óvodába lányát, ezért megszüntették a védelembe vételt. Azonban a nagykanizsai iskola 2011 elején jelezte, hogy ismét el-elmaradozik a lány a suliból. A 168 igazolatlan hiányzás miatt évet is kellett ismételnie. A jegyző újra védelembe helyezte a kislányt.

2011-2012-es tanévben már magántanuló lett a gyerek, majd 2013-ban a zalakomári iskolába íratták be. Ott nem lehetett magántanuló, de be sem járt, 2014 februárjáig 246 igazolatlan órája lett.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt, mert az anya a nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte, a gyermek érzelmi-pszichés fejlődését veszélyeztette. A vád szerint a gyermek amiatt, hogy közösségbe nem járt, kortárs kapcsolatait nem élhette meg, izolálódott, kapcsolat nélkülivé és magányossá vált, illetve eddigi és további élete is sérült a szociális kompetencia, a kapcsolatteremtés, a szociális létben való rugalmas eligazodás, valamint a kötődés síkján. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.