A McDonald's-on áll bosszút az orosz állam

külföld
2014 július 26., 04:56
comments 150

Szimbolikus szintre jutott az USA és Oroszország politikai ellentéte.

Az orosz fogyasztóvédelmi ügynökség egy moszkvai bíróságon beperelte a McDonald's-ot, mert szerintük számos termékük nem felelnek meg a törvényi előírásoknak.

A McDonald's és Oroszország 1990 óta tartó kapcsolatának eddigi mélypontja az volt, amikor a Krím megszállása után idén tavasszal az amerikai étteremlánc bezárta a helyi üzletét. Oroszországban azonban virágzik a McDonald's, 400 boltjuk van.

A mostani perben az állami szerv azt kívánja ráverni a hamburgerforgalmazóra, hogy átveri a vevőket.

A Big Mac-en kívül szinte az összes termék ellen kifogásuk van: a halas hamburger, a csirkeburger, a sajtburger, a shakek és a fagyik egyaránt gyanúsak a hivatal szerint, mert több bennük a kalória, mint azt a vevőkkel el akarják hitetni. A fogyasztóvédelmi ügynökséget vezető Anna Popova már az egész láncban kételkedik.

Ugyanez az ügynökség tavaly megtiltotta a moldáv borok importját. Elvben élelmiszerbiztonsági aggályok miatt, ám a döntés egybe esett azzal, hogy a moldáv kormány társulási szerződést írt alá Brüsszellel.

Most is az látszik valószínűnek, hogy az orosz állami szervek politikai okokból mennek neki nyugati érdekeltségeknek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.