A Honvédség szerint azonnal leállt a hadgyakorlat, amikor az osztrákok zavart jeleztek

Tbg
hadsereg
2014 július 27., 15:14
comments 52

A honvédelmi minisztérium közleményben reagált cikkünkre, amelyben azt írtuk, egy német képviselő ismét szóvá tette, hogy a magyar légierő illetve a NATO hadgyakorlata június elején megbénította a térség (Közép-Európa) polgári légi irányítását néhány órára.

A honvédség válasza:

„A Magyar Légierő 2014. június 2-6. között a NATO szervezésében elektronikai hadviselési gyakorlatot tartott Magyarország területén. Az Osztrák Polgári Légi Irányítás jelezte, hogy radarjain zavar interferenciát tapasztalt. A bejelentés hatására a gyakorlatot leállították.

A Légierő már mintegy tíz esztendeje folytat ehhez hasonló gyakorlatokat és ilyen reklamációra még sohasem került sor. A gyakorlat bejelentésre és széleskörű koordinációra kötelezett esemény volt.

A zavarás intenzitása a megengedett érték alatti volt és frekvenciája sem tért el a megállapodásokban foglaltaktól. Lehetetlen, hogy ezek az interferenciák Németország területén is érzékelhetőek lettek volna, vagy akár vészhelyzeti intézkedéseket kellett volna ezért bevezetni a polgári légi irányításban.

Az Osztrák Légiforgalmi Irányító Szolgálattól egyébként bejelentés érkezet még június 10-én is 11 óra 30 perckor, amikor már a gyakorlat több napja véget ért. A Magyar Honvédség illetékes szerve ezért kiegészítő műszaki adatokat kért a bejelentőtől, amit a mai napig nem kapott meg.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.