Az állam feljavítja, majd továbbpasszolja az MKB-t

gazdaság
2014 július 30., 05:45
comments 34

Ha még nem olvasták volna Uj Péter írását az állami bankvásárlásról, akkor mindenképpen tegyék meg. Szóról-szóra beigazolódni látszanak az abban leírtak. Varga Mihály kedden az Inforádió Aréna című műsorában nyilatkozott a tizenhétmilliárdos bankvásárlásról. A miniszter elmondta, hogy július 31-ig aláírják a vételi szerződést, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz a közvetlen tulajdonos.

photo_camera MTI Fotó: Földi Imre

Varga Mihály szerint adófizetői szempontból is jó megállapodást kötött az állam, hiszen a vételárat jelentősen meghaladja a bajor bank tőkepótlása az MKB-ban. Ezután a miniszter nemmel felelt arra kérdésre, hogy tartósan állami tulajdonban marad-e bank.

Részben európai uniós előírások, részben a gazdasági logika miatt sem cél az, hogy egy bank magyar állami tulajdonban legyen. A feljavítás, rendbetétel után az MKB többségi magántulajdonba kell hogy kerüljön. Ez lehet akár tőzsdei bevezetés, akár a bank többségi részvénycsomagjának értékesítése.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.